2014. június 24., kedd

Gazdagabb lett a világ egy szakemberrel, én meg 2 kilóval szegényebb

Vizsgaidőszak én úúúgy szeretlek! Na de mi ez már nekem, ez volt a véghajrá.

A fenti szöveget vizsgák idején megtalálni a Facebookon...naponta...tízmilliószor. De én nem erősítettem a fenti nép táborát, ugyanis én valóban a győzelemre voltam éhes, és a kettes mint olyan, nekem felért volna a sokszor be nem teljesült világvégével. Harcos amazonként küzdöttem végig azt a két évet az ominózus intézményben, nehogy már az utolsó métereken vérezzek el. Féltem, nem kicsit...NAGYON! Stressz mércém a felhőket karcolta, és ahogy szoktam volt mondani, "enyhén" depresszáns voltam. 

A család meg persze nyugtatott, hogy minden rendben lesz, hiszen olyan bravúrokat hajtottam végig eme 4 félév alatt, hogy ez is menni fog, semmi para. Én meg mint a mérgezett egér róttam a köröket a lakásban és csak az ujjaimat tördeltem, hogy te jó ég, mindjárt elájulok és kész itt vége mindennek. 
Aztán végül csak eljött az a madárcsicsergős csütörtök hajnal is, amikor is indulnom kellett a háborúba. 

Akkor itt ugorjunk előre pár órát, mert még engem se érdekel -nemhogy mást- az a temérdek nyavalygás amit leműveltem míg sorra nem kerültem. 

Lényege az egésznek, hogy egészen jó kis gyakorlati tételt húztam ki, örültem is mint majom a....banánnak :D
De itt sem érdekes, hogy leizzadtam vagy 1,5 kilót mire végeztem, hanem a szóbeli már izgalmasabb volt. 20 tételünk volt, ebből kettő volt olyan ami nem volt túl szimpatikus és mondjuk úgy, hogy kissé hanyagoltam a tanulmányozásukat. Szám szerint az 5-ös és a 15-ös tétel volt. 
Belépek a kis terembe, húzzunk tételt, semmi gáz ez már tuti menni fog. Nagy hezitálások közepette kivettem egy lapot, megfordítottam és a terem is meg a világ is fordult velem rögtön egyet. ÖTÖS tétel. 
Óóó te szent atya meg ég!!! Tudtam én hogy lesz még itt zsákbamacska. Na de semmi gond, nem láthatja senki, hogy mekkora bajban is vagyok. Csendesen leültem, és lesz ami lesz címszóval áttanulmányoztam a tételt és a szempontokat. Nagy fejvakargatások közben agyalni kezdtem, hogy mégis hogy kéne ennek neki látni. Minden szempontról el tudok valamit mondani, ez már jó jel. Akkor szedjük csak össze a szétgurult gondolatokat és kezdjünk el építeni valamit. Ekkor már azt gondoltam, hogy "palotát akartam, de jó lesz a kunyhó is". Szépen lassan, megfontoltan írogattam a kis papíromra, és meglepő módon értelmes mondatok hagytál el a tollamat. Megy ez nekem mint az ágyban alvás. :D Mikor aztán végeztem, kiültem a vizsgabizottság elé és előadtam a hol volt hol nem volt...című mesét, ami végtére is megállta a helyét, és a kíváncsi vizsgáztatók közbeszúrt kérdéseire is csípőből válaszoltam, ami kissé feljebb tornászta az önbizalmamat. 
Köszönjük, eredményhirdetés később. 
Elvileg minden letudva, már csak az a kis kék és kemény borítású, BIZONYÍTVÁNY szóval ellátott könyvecske hiányzott -na meg a százalék és érdemjegy amit tartalmazott- a boldogságomhoz. 

Eltelt újabb 1,5 óra, az idegek már pattanásig feszültek, mert hiába is volt vége a rázósabb résznek, azért jó lenne egy kövér ötössel haza távozni és lezárni a két éves munkáját az ember lányának. 

Dobpergés...meg pluszba 15 perces záróbeszéd, és...és...és!!! Na, ki lesz a szerencsés nyertes, aki kitalálja, hogy hányast kaptam végül?? 

Igen, Ön nyert!!!!

Érdemjegy: 5 (jeles)

Köszönöm, köszönöm, virágot az öltözőmbe! :)

Viccet félre téve, ez számomra egy igen nagy és jelentős történelmi pillanat, mert szívemet, lelkemet, és az eszemet is beletettem ebbe a két évbe, és borzasztó csalódott lettem volna ha nem így végződik. De a tündérmeséknek is happy end a vége, és mivel én hiszek a tündérmesékben ezért ennek így kellett lennie.

Ezúton is köszönöm a családomnak és a barátaimnak, akik elviselték a kínlódásomat, vagy netán aggódtak értem mert nem érzékeltek hosszú órák óta mozgást a szobám felől.
Köszönöm az életnek, hogy erőt adott mindehhez.
Legvégül pedig köszönöm magamnak, hogy sikerült ezt véghez vinnem.


fotók: colourbox, google

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése