2014. december 18., csütörtök

Bloggerek házi feladata: Poszt az 5 kedvenc blogról :)

Hejhó! :)

Nem tudom ki tudja, ki nem, de van nekünk bloggereknek egy szuper kis közösségünk a Facebookon. Ebben a csoportban pedig napi szinten kapunk a Főnitől -alias Suz'n- leckét, amit bizony jó diákhoz híven illik teljesíteni. A leckék közül eddig mindhármat teljesítettem, amik ezek voltak: hétfőn legalább két Facebook oldalt kellett lájkolni, ami valamelyik bloghoz tartozik, aztán kedden 3 blogra kellett feliratkozni, tegnap pedig 4 blogon kellett kommentet hagyni. 
A mai nem lesz valami könnyű, ugyanis egy posztban 5 kedvenc blogról kell írni. Nos, nekem nem tudom sikerül-e ötöt összehozni, mivel nem olyan régóta követek napi szinten blogokat. Két bloggerinát kapásból tudok mondani, és róluk írni is tudok. Na jó, három bloggerinát is. Uhh, talán négy is lesz ebből? :D De ki lesz az ötödik? Meglátjuk.


Az első kiválasztottam mindenképpen Natalia Kubasi, Kubasi Natália, NatUShka, Nati, kinek hogy tetszik. :) Ő írja a A CUP OF MY LIFE című blogot, és idén nyáron találtam rá. Rögtön egy húzásra megittam a kávéját, és egy délután leforgása alatt elolvastam az összes addigi posztot. A sikere nálam azóta is töretlen, és minden létező bejegyzését olvasom, és igyekszem kommenteket is fűzni hozzájuk, hogy ezzel is támogassam őt. Szeretem ahogyan ír, mert olyan őszinte, szívből jövő, teli élettel és humorral, az életével édesített, de ha kell akkor fájdalmasan keserű ez a kávé. Érezhető, hogy a bejegyzések mögött hús-vér ember van és valódi érzések. Kitartó, bátor és erős egyéniség sugárzik a bejegyzésekről. Ő amúgy nekem afféle Fitness-lady társ is, mert ő is szeretné elérni álmai súlyát, és ezért mindent el is követ (edz, lejegyzi a napi étkezéseit és a folyadékfogyasztását is). NatUShkám, így tovább nekünk! :)

De száz szónak is egy a vége, ha egyszer megkóstolod Natalia Kubasi kávéját, az szent, hogy függő leszel!




 Második szereplője a posztnak Hujber Zsuzsanna, Suz'n, és a blogger családunk Főnije! :) Ő büszke tulajdonosa a SUZ'N VILÁGA nevű blognak oldalnak. Igen, bizony, neki már van saját oldala, amit nem is olyan rég alapított. Gratulálok Suz'n ezúton is hozzá! :) Őt úgy ismertem meg, hogy a Facebookon tagja vagyok egy csoportnak, ahol IBD (Crohn, Colitis) betegek vannak, és ott mutatta nekem Suz'n blogját az egyik tag. A stílusa rögtön megfogott, mert humoros, őszinte, nyílt. Ahogy olvasom a sorait szinte hallom is ahogyan mondja őket. Pedig soha életünkben nem találkoztunk még, sosem hallottam a hangját sem pedig ahogy beszél. Mégis olyan módon képes bánni a szavakkal, hogy már már hangokat hallok :D Egyébként Suz'n szintén Crohn beteg, tehát ő pedig sorstárs nekem. Megvívja a harcot ő is, de talpon van és igyekszik a legjobbat kihozni ebből az egészből. Le a kalappal előtted is, és hajrá nekünk, győzzük le ezt a nyavalyát!!!

Ha szeretnél magadnak vidám perceket szerezni, akkor mindenképp meglátogatod Hujber Zsuzsanna oldalát, és a siker garantált lesz!




 Harmadik személyem nem más mint Orbán Szilvia, Szilvi, a VKP mozgalom szülőanyja. Ő a szerzője a PILLECUKOR blognak. Szerintem véletlen volt, hogy rátaláltam, de nagyon megfogott a blogja. Könnyed, aranyos, hasznos. Aztán rábukkantam a blogon a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} mozgalomra, és jelentkeztem rá. Ha nem tudnád még mi is ez a mozgalom, akkor ITT elolvashatod. Szilvinél rengetek ötlet, hasznos dolog megtalálható. Nekem mondjuk 3 olyan téma van a blogon ami a kedvencem: Little Reasons To Smile, Pinterest Péntek, Vigyázz! Kész! Posztolj! Ezeket mindig minden körülmények között elolvasom, de természetesen igyekszem naprakész lenni a bejegyzéseket illetően. Kedvelem az írásmódját, mert letisztult, egyszerű, könnyed. Valóban hű a Pillecukor névhez :)

Ha szereted a pillecukrot, vagy kedved van egy könnyed kis bloghoz, akkor ugorj be Szilvihez és élvezd ezt a habkönnyű édességet! :)




 Negyedik kiválasztottam nem más mint Vásárhelyi Réka, a HABFÜRDŐ oldal írója. Bevallom őszintén Rékát nem olyan régen követem, de ő is egyből megfogott engem. Az oldal kinézete kifogástalan, tényleg nagyon szuper. Egyébként a MaiHab névre hallgató menüpont az, amit először megismertem az oldalon. A kis blogger csoportunkba osztotta meg Réka talán az egyik írást, és ott kattintottam rá. Szégyellem, de olyan sokat még nem tudok elmondani Rékáról és az oldaláról mint a másik három blogról, de mentségem legyen az, hogy tényleg még csak rövid ideje ismerem a Habfürdőt. Viszont eddig meggyőző volt, és szerintem ezután sem fogok csalódni benne. 

Kedves Réka, ígérem bepótolom majd a lemaradásomat, de azt tudom, hogy megfogtál nagyon és így tovább! :)

Ha szeretnéd megtudni, hogy milyen is egy igazi habfürdő, akkor merülj el Rékánál :)



Ötödik blogom pedig sajnos nincs, de semmiképp sem szerettem volna egy sablonszöveget írni, csak, hogy meglegyen az öt. Viszont rengeteg új blogra feliratkoztam már, és igyekszem felvenni a ritmust és talán lesz majd tíz kedvencem is. Addig viszont maradok hű olvasója a megemlített blogoknak/oldalaknak, és ezúton gratulálok minden szerzőnek/írónak, és köszönöm, hogy anno billentyűzetet ragadtak. :)

"Én kávéba mártom a pillecukromat és beülök a habfürdővel teli kádba, és hangos könyvet olvasok."

8 megjegyzés:

  1. Imádtam ezt a bejegyzést, és nem azért, mert egy kisebb fajta ódát zengtél rólunk. Egyszerűen nagyon jól kavartad a kávét a fürdőhabbal - nem lesz ennek hasmars a vége? kérdezhetnénk - soha! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy mondani tetszik Főni asszony kérem szépen :D Ennek sosem lehet rossz a vége, ez nem Mr. Crohn. Ez áldás az ember szívének, lelkének, emésztésének. :D Színes a felhozatalom az biztos, de mit tegyek? Én kávéba mártom a pillecukromat és beülök a habfürdővel teli kádba, és hangos könyvet olvasok :D

      Törlés
  2. Hű... feladtad a leckét! Kár volt elolvasnom, mert most már még nehezebbnek érzem, hogy megírjam a saját kedvenceimet. Annyira szépen átadtad a blogok lényegét (őszintén, legjobban az tetszett, ahogy Nati blogját leírtad, TÖKLETES, de a többieké is nagyon tetszik, főleg a kommented: "Én kávéba mártom a pillecukromat és beülök a habfürdővel teli kádba, és hangos könyvet olvasok"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nati blogjáról nem volt nehéz írnom, mert úgy gondolom eléggé jól ismerem. :) A kommentem pedig még nekem is tetszik :D

      Írásra fel, Réka!!! :) Én kíváncsi vagyok a te kedvenceidre is :)

      Törlés
  3. Hjaj lányok!!! :) Andreina is VIP-olvasó, az első kommentjétől már elszédültem és talán ilyen szépen még senki nem foglalta össze, hogy miről is szól a blogom :) Szóval ezer hála!! És tényleg feladtad a leckét, mert most gondolkodnom kell kikről írjak és milyen szépet! :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap megríkattam a népet, ma meg itt feldobom a magas labdát. :D Szééép...Jó vagy Andreina :D

      Csillagjegyem: rák

      Miért szeressük?

      - érzékeny, figyelmes, ott segít, ahol szükség van rá

      - romantikus, szentimentális, gyermekien álmodozó

      - mély érzésű és ösztönösen gondoskodó beállítottságú

      - védelmező

      - együtt sír és együtt nevet másokkal

      - gyógyító képességgel bír

      - jók a megérzései

      :D

      Törlés
  4. Annyira jó volt olvasni ezt a bejegyzést! Nagyon jól fogalmaztál a blogoknál, és ez: "Én kávéba mártom a pillecukromat és beülök a habfürdővel teli kádba, és hangos könyvet olvasok :D" egyszerűen kész vagyok :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy tetszett. :) Ez a mondat megfogott mindenkit, mindjárt bele is írom :D

      Törlés