2015. január 12., hétfő

EVC - English Vocabulary Challenge #Day 1

Ma belevágok a nagy Angol Szókincs Kihívásba! :) Ez arról szól, hogy a kezembe veszem az angol-magyar szótáramat, és ABC sorrendben veszek első nap 13 szót, következő nap 12 szót. Az első 13 szó A-tól M betűig van, a másik 12 szó pedig N-től Z betűig. Így ez a napi 13 szó nem megterhelő, és észre sem veszi az ember, hogy mennyi újdonságot tanul. Hiszen ha becsületesen csinálom, akkor egy hét alatt 88 szóval leszek gazdagabb.
Természetesen a már megtanult szavak nem egy napig élnek, hanem ismételni kell őket, különben kipotyognak az emlékezetből. Ezért azt találtam ki, hogy csak akkor mehetek tovább egy nap, ha az előző napokon tanult szavakat vissza tudom mondani. Hú, igen, nem semmi. De muszáj vagyok csinálni, hiszen ott lebeg Anglia a szemeim előtt, és bizony szegény szókinccsel nem fogok tudni boldogulni, hiszen hiába tudom a Present Simple használatának szabályait, ha nem tudok összerakni egy mondatot, mert nincsenek szavak amikből ezt megtehetném. Persze nem a nulláról indulok, mert azért elég sok szót ismerek, de még közel sem eleget. Tehát ma megkezdem a kihívást. Ha esetleg felkeltettem az érdeklődésedet, és szívesen csatlakoznál te is, akkor tedd meg bátran.

Én ma ezeket a szavakat tanulom meg:

1. NAP - HÉTFŐ, JANUÁR 12.

1. aback: vissza, hátra, visszafelé;  be taken aback: meglepődik, megdöbben, elképed(t)
2. bachelor: nőtlen ember, legényember
3. cab: vezetőülés, kezelőfülke
4. dabble: pancsol; dabble in something: felületesen foglalkozik valamivel
5. each: minden, mindegyik, minden egyes;  each other: egymást; each time: mindannyiszor, minden alkalommal
6. fable: mese
7. gabble: fecsegés, locsogás, hadarás
8. habit: szokás, megszokás; get into the habit of something: rászokik valamire; habitual: megszokott, szokásos
9. iceberg: jéghegy
10. jam: (trafic) közlekedési dugó; be in a jam: benne van a pácban
11. keen: éles, heves, lelkes, élénk, buzgó; keen on something: lelkes valamiért; be keen on something: rajong valamiért, érdekli valami
12. label: címke, megjelölés
13. mad: őrült, bolond


Az aktuális szavakat posztolni fogom minden nap. "Mindennapok" menüpontban megtalálhatóak lesznek a bejegyzések, de lehet oldalsávba is készítek majd ehhez kapcsolódóan tartalmat. Ez még a jövő zenéje. Addig is: angolra fel! :)




Kép forrása: vocabulary

2 megjegyzés:

  1. Csatlakozik, csatlakozik! Éppen a napokban fészkelte be magát a fejembe, hogy habár eladni nem tudnának és a sorozatokat amiért angolul nézem rengeteg dolog ragadt meg, de nem ártana szavakat is tanulni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy felkeltettem az érdeklődésedet. :) Majd írj róla, hogy miként tervezed a tanulást :)

      Törlés