2015. január 28., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc sorozat/Tv műsor

A mai VKP-ban a kedvenc sorozatunkról kell írnunk. Nos, én a mai világban talán kilógok egy kicsit a sorból, mert olyan sorozat elmaradásaim vannak, hogy egyeseknek leeshet az álla. Nem néztem még soha végig a Született feleségeket, sem pedig az Így jártam anyátokkal című közkedvelt sorozatokat sem. Viszont tervbe vannak véve, de felhalmoztam egy csomó sorozatot, és soha nem fogok a végére érni. Én mindig nagyon szerettem a sorozatokat, viszont itt most a mexikói és argentin szappanoperákról ejtenék szót leginkább. Mint már említettem, az amcsi dolgok eddig elkerültek, de én ezt nem érzem gáznak. Nos, viszont összegezném egy posztba mind a szappanoperákat, mind az amcsi sorozatokat amiket eddig láttam. Ezek az én kedvenceim:



Igen, a Vad angyal. Bizony ott van a legek között számomra, mert egyszerűen imádom a sztorit, a két színészt pedig még a történetnél is jobban. De csak együtt. Ők így tökéletesek, egymás oldalán. Szerintem mindenki hallott a szegény cselédlány Milagros, és a gazdag úrfi Ivo történetéről, és szerény véleményem szerint rengetegen nézték végig. Nos, én ezt már háromszor is megtettem, és szerintem nem is unom meg soha, úgyhogy valahonnan beszerzem a részeit, hogy ha netán az online nézhető verzió egyszer eltűnne, akkor ne zokogjak át egy éjszakát :D






És ismét Natalia és Facundo, de ezúttal a Te vagy az életem című sorozatban, amit szintén csak a legek közé tudok sorolni, és amit már 4 alkalommal néztem végig. Ebben megint a nő a szegény és a férfi a gazdag, de ebben a sorozatban sokkal szerethetőbb már az elejétől fogva a Facundo által alakított Martin mint a Vad angyalban Ivo. Továbbá szerintem ők alakítják a leghihetőbb csókolózást az összes sorozat közül amit eddig láttam, és komolyan meghozza az ember kedvét egy csók csatához az, amit ők leművelnek a képernyőn. Komolyan nem hiszem el, hogy közben nem éreztek semmit. 




Ahhh....


.....


Tele tudnám velük pakolni a bejegyzést. De inkább nem teszem, mert még a végén sírni fogok :D

Nos talán szappanopera vonalon ez a kettő amit nagyon nagyon szeretek. Viszont most épp a Rosalinda című szintén telenovellát nézem, amit szerintem ti is ismertek, hiszen a gyönyörű szép Thalia játszotta benne a főszerepet. Az a szemöldök...nem tudok napirendre térni, nekem is olyan kell mint amilyen neki van. 





Ennek a sorozatnak a főcímdalát is nagyon szeretem, úgyhogy azt is megkapjátok :D


Ezeken a sorozatokon kívül volt még rengeteg amit kisebb koromban néztem, mint például a Paula és Paulina, amelyben Gabriela Spanic és Fernando Colunga játszotta a főszerepet. 



Aztán a Titkok és szerelmek, aminek a főcímdala szintén nagy kedvenc, de a sztori már a feledés homályába merült. Azt hiszem fel kell elevenítenem ezeket az emlékeket. :D








Aztán ott az Esmeralda, az Esperanza, a Sonadoras, és még rengeteg másik is, amire már talán nem is emlékszem. Nos, lehet valakinek ez nagyon gáznak hangzik, de nem érdekel, én bizony nagyon szeretem ezeket a sorozatokat. Amik mostanság mennek azokat már nem nézem, valahogy nem vonzanak, de azért egy újabb Natalia Oreiro és Facundo Arana kombó bizony oda tudna láncolni a képernyő elé. :)


A nagy amcsi sorozatok pedig nálam kimerülnek ott, hogy a Szex és New Yorkot, valamint a Gossip Girlt elejétől a végéig megnéztem. A további kettő a Dr. House és a Született feleségek pedig jelenleg szünetelnek, de már mindkettő esetében túl vagyok az első évadon. De szeretném végig nézni a Jóbarátokat, az Így jártam anyátokkalt, és még nem tudom miket, de ha netán kifogynék belőlük, vagy csak ismét egy sírós sorozatot lesz kedvem nézni, akkor a szappanoperáim itt lesznek, hogy kihúzzanak a bajból. :)














































Nektek melyik a kedvenc sorozatotok? 


Képek forrása: 1 , 2 , 3 , 4 , 5 , 6 , 7

Ha kíváncsiak vagytok a többiekére, itt elolvashatjátok:

9 megjegyzés:

  1. Jaj, látom nem csak én szerettem a Vad Angyalt és a Paula és Paulinát :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem előkotrom a Paula és Paulinát, és a Titkok és szerelmeket is. De hát nagyon csábító egy újabb Vad angyal maraton is :D

      Törlés
  2. Pedig a Dr. House is fantasztikus :D Én akárhány részt látok,mindig tetszik; bár én se követem nyomon mindegyik sorozat folytatását- meg sokszor úgy nézem,ahogy leadják a tv-ben és ugye van mikor össze vissza.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is néztem így össze-vissza, de rájöttem, hogy érdekel az eleje is a dolgoknak, és így már nem nézek bele semmibe, hanem szépen az elejéről. Aztán annyi minden érdekel, hogy mostmár listát fogok írni, és csak akkor mehetek tovább, ha egyet befejeztem :D A Dr. House is a listán van, imádom :)

      Törlés
    2. Jaja így van :D engem is sok minden érdekel,mert anno a tv-ben több mindent elkezdtem nézni- pl. Elveszett ereklyék, Dr. Csont, Dr. House, stb.. Csak a legtöbbet a tv-ben abbahagyják :O Aztán ezért el el maradoztam velük, ja meg ugye sokszor újra kezdik.... De egyszerűbb ha letöltjük ezeket :D

      Törlés
    3. Én mondjuk amit tehetek online nézek, mert a letöltést annyira nem szeretem. Általában itthon nézem őket, így van internet kapcsolatom mindig, majd esetleg 1-1 utazásra fogok néhány részt letölteni ha majd épp nézek valamit. Már elkezdtem a listát, és ahogy elnézem el is leszek az eddig összegyűlt 6 darab sorozattal egy darabig :D

      Törlés
    4. Azt én is kipróbáltam,de az a baj ezzel,hogy sok reklám van az online nézős oldalon,meg van hogy akad az egész, künnyű vírust kapni :S Nálad ilyen nem volt?
      Ezért szeretek letölteni adott oldalról (:
      Hát 6 db sorozat az sok :D

      Törlés
  3. Ó anyám, ezeket a dél-amerikai szappanoperákat én is imádtam! :D Nekem még befigyelt a Csacska Angyal is meg a Betty, a csúnya lány, aztán átnyergeltem az amerikai sorozatokra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, amiket említettél azokat én is néztem, de annyira nem hagytak bennem mély nyomokat. Rengeteg van szerintem amit néztem régen, de a stb. kategóriába tartoznak. :)

      Törlés