Kóbor kutyák

Innentől kezdve a lelkem az enyém. Nem adok egyetlen darabot sem senkinek csak úgy…a két szép szeméért.

Eddig nyitott könyv voltam, de mára már lakat van rajtam. A kulcsot pedig nem kaphatja meg akárki. Ahhoz tenni kell, bizony tenni. Nem fognak átjárni rajtam, mint valami üres lakáson. De nem ám. Kiváltságosnak kell lenned ahhoz, hogy beléphess. Akarj hát különleges lenni. Tegyél le valamit, hagyj itt valamit. Szeretetet. Egy mosolyért már nem kaphatsz meg.

Nem fogom engedni, hogy kóbor kutyák járják ezt a különleges helyet, amit egymagam építettem fel. A kóbor kutyák csak jönnek, szakítanak (de olyan jó nagy darabot) aztán magukkal viszik amit elvettek, és a helyén csak a szivárgó vért hagyják.

Nem hagynak mást csak saras lábnyomokat. Nincs rá szükségem. Nagyon nincs.

Az éhező vadak  keressenek máshol döghúst. Én nem leszek az többé. Egyszer feküdtem padlón, egyszer szedtek darabokra. Megengedtem, hagytam, de elég volt. Nem leszek többé jó falat, amin lehet csámcsogni. Remélem mindenki jóllakott.

Mostantól szigorú a kiválasztás. De engem nem érdekel a pénz. Nem foglalkozok a pénztárcád vastagságával, vagy a bankkártyádon lévő összeggel.

Én ennél többet szeretnék. A lelked gyémántjára éhezem, a szeretetedre szomjazom. Ha őszintén adsz, azt elfogadom, és esetleg tiéd lehet az egyik kulcs. De ne bízd el magad. Törekedj a legjobbra, mert bizony nálam megnőtt a beugró.





Kép forrása: kép