Travel Diary #1

Mostanság egyre többet foglalkoztat az a gondolat, hogy nem is olyan soká (ha minden jól alakul) becsomagolom az itthoni életemet, és elhagyom azt a helyet ahol már több mint 24 éve élek. Valamikor gyermeki izgatottsággal gondolok a majdani utazásra, de előfordul az is, hogy a fojtogató érzés és a nehéz levegővételek között megcsillan egy-egy aprócska könnycsepp is a szemembe. Szerintem ez a kettős érzés normális. Hiszen nincs okom utálattal itt hagyni ezt a várost, a barátokat és a családomat, ez nekem is fájdalmas dolog. Ugyanakkor tudom, hogy valami új vár rám, egy nagy kaland, és izgatott vagyok miatta. Fogalmam sincs mi fog ott várni rám, azt sem tudom hogy sül majd el ez az egész, de nem is akarom tudni. Egy biztos. Sosem fogom megbánni, hogy megpróbáltam.

Hála az égnek modern világban élünk, nem kell heteket várni a postára, hogy értesüljünk arról mi van az otthoniakkal. Itt van nekünk az internet, azon belül pedig megannyi lehetőség, mint például: Facebook, Viber, Skype és a Blog is, hogy csak néhányat említsek. Ha pedig a virtuális találkozás már nem lenne elég, akkor néhány röpke óra alatt haza lehet jönni a kis családhoz és barátokhoz, hogy élőben is adhassunk puszit, ölelést, szeretetet. Ezért is van az, hogy nem félek elmenni és emiatt talán kevésbé fog fájni majd a búcsú. 

Ők támogatnak, velem vannak és azt akarják, hogy én boldog legyek. Ezért baromi hálás vagyok nekik, mert nem húznak vissza, nem jajgatnak feleslegesen, hanem engednek repülni és mosolyognak mellé akkor is, ha a szívük darabokra hullik már az elköltözésem gondolatától is. De odébb van azért még ez a költözés dolog, addig még kitavaszodik, sőt a nyarat is végigizzadjuk együtt, ünneplünk a 25. születésnapomon, és a Keresztlányom is betölti az első életévét. Az ő szülinapja az utolsó esemény amit meg szeretnék várni mielőtt elmegyek. A pontos időpontot még nem tudom, de igyekszem azért majd minél hamarabb indulni. 

Már képzeletben azon is elkezdtem gondolkodni, hogy mit vigyek el magammal. Nyilván az egész szobámat nem vihetem, ezért nagyon jól át kell majd gondolnom mindent. Egyelőre sok életbevágó dolog nincs a képzeletbeli listámon, mert ami létszükséglet az ott is kapható. Aztán a végén majd nem férek bele a megengedett keretbe, látom előre :D Mindent vinni akarok majd, azt is amire az égvilágon semmi szükség. 

Az viszont biztos, hogy a szívem egy részét itt fogom hagyni. Azt amelyik a családom és a barátaim iránt érzett szeretettel van tele. Az nem fér bele egyetlen bőröndbe se, az nem mozgatható, az nem költöztethető. Az örökre itt marad.