Megszámolni se tudom hányszor írtam már visszatérős posztot, de most megint ez a tényállás. Nekem valahogy nem kedveznek a csillagok, mert mindig pofára esek, összetörök, magamba zuhanok és még milliónyi jelzővel tarkíthatnám a felsorolást, de inkább hagyjuk. Minél több pofon jön, elvileg annyival lesz erősebb az ember is, bár én ezt néha megkérdőjelezném. Lassan 1 éve, hogy felborult a világom, hogy minden darabokra hullott körülöttem és kezd elegem lenni. Semmi nem megy úgy ahogy azt elterveztem, sőt mintha egyre csak hátrafelé haladnék. Az idő, az bezzeg törtet előre, nem áll meg. Tudom, hogy az a legrosszabb ha beleragadok ebbe a monoton szürkeségbe, de úgy érzem nincs egy deka erőm se megmozdulni. Nullán vagyok minden téren. Az is egyre inkább zavar, hogy napközben többször is képes vagyok elaludni, pedig a 7-8 óra alvásom megvan egy éjszaka. Nyomott vagyok, érdektelen. Nem bírom elviselni a legkisebb stressz helyzetet sem. Nem jó ez így, baromira nem jó.
