2015. február 22., vasárnap

Vissza a ringbe!!!

Kedves Olvasóim! 

BOMBANŐLESZEK akcióm egy kisebb kihagyás után folytatódik. Hurrá!!! Köszönöm a tapsot. :D Szóval és tettel, holnaptól ismét ezerrel pörög majd a hízókúrám és az edzéseimet is újra kezdem. Korábban a Nike+ Training Club nevű alkalmazással edzettem, de sajnos egy kis időre most megválok ettől az edzéstervtől, ugyanis beletört a bicskám, és a kezdő szinten is voltak olyan feladatok, amik sajnos még nem felelnek meg az én fizikumomnak. Ezt pedig tarthatja bárki lustaságnak, de nevezhet puhánynak is. Nem érdekel. Az vessen rám először követ, aki elégedett a tükörképével, és ezt nem plasztikai sebésznek köszönheti, hanem kemény munka árán jutott el oda, ahova. Thank you so much. 

Nos, a holnaptól induló projekt pedig a következő lesz: heti 6 nap edzés, egy nap pihenővel, mindezt 4 héten keresztül, plusz a napi rendszeres 3 étkezés mellett 2 darab Nutridrink elfogyasztása banánnal megturbózva. A gyakorlatok száma naponta fog növekedni és mivel a Nike edzésprogramjával befürödtem, így inkább kis számokkal kezdek. A mostani edzést pedig Nati egyik blogbejegyzésében olvastam, és nagyon megtetszett, mert nem megerőltető feladatok, így nem megy majd a súlyom rovására. Ezúton pedig szeretném megköszönni Natinak, hogy megírta azt a posztot, mert végre kirángatott az ülő életmódból. Köszönöm Fitness Lady társam. ♥

Csináltam az edzéshez egy táblázatot is, valamint az étkezéseimnek is fogok csinálni egyet. Meglátom mit hoz ez az első négy hét, de remélem egy apró siker már látszani fog. Ha igen, akkor folytatom. Készül majd az előtte-utána fotó, valamint a számokat is feljegyzem (kilók és centik). 




Ha elhatároztad, hogy otthon szeretnél egy kicsit mozogni, vagy felkészülni a bikiniszezonra, akkor nézd meg én milyen edzést alkalmazok holnaptól, és ha elnyerte a tetszésedet, akkor vágj bele te is.


Első nap



Második nap



Harmadik nap




Kép forrása: itt

4 megjegyzés:

  1. Dejóóóóm köszönöm az említést és hajrá! :)) Én is holnap edzek, volt két nap pihim (meg sok-sok meló), de holnap végre tudok edzeni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem mára becsúszott egy meló, de nem baj, ettől még nem marad el az edzés, sem pedig a rendes étkezés. Hajrá nekünk, ismét! :D

      Törlés
  2. Én is lelkesen edzem azóta, mióta írtál a Nike+-ról és Nati a 30 napos kihívásokról, de nekem az XHIT edzései jöttek be leginkább, szeretném, ha május-júniusra már olyan alakom lesz, amire jóval büszkébb lehetek, mint tavaly. :)
    Kívánom neked is, hogy elérd az álom súlyodat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóóó de örülök, hogy inspirálni tudtunk téged :) Hát, sajna a Nike nem ment nekem, de majd ez talán :D XHIT-ről még nem hallottam de majd megnézem magamnak. Bár, most 4 hétre elegendő ez a csomag is :D Én is kívánom neked, hogy sikerüljön a kitűzött cél! :)

      Törlés