A világ csendes...a lelkem hangos

Nem tudom miért, de mindig este tudok írni. Ilyenkor jönnek a gondolatok. Mikor a világ körülöttem elcsendesedik, akkor hangos a lelkem. 

Ilyenkor beindul a kis gépezet a fejemben, és a film elindul. Főleg olyankor, amikor fekszem az ágyban, és aludni próbálok. Csak úgy zakatol a sok gondolat. 

Hiába próbálnám megállítani, egyszerűen lehetetlen. Legtöbbször a fájdalmak, a sérelmek jönnek elő ilyenkor. A boldog percek, a boldog gondolatok mindig napközben vannak. Talán azért, mert zsigerből taszítom olyankor a bánatot.

Most ugyan nem vagyok szomorú, mégis most jön elő minden a múltból. Na jó, nem minden, de épp elég olyan dolog, ami fájt. 

Akik hiányoznak, ők ilyenkor nagyon. Akit szívesen megölelnék, őt ilyenkor nagyon. Ha sírnom kell, ilyenkor nagyon. 

Feketén-fehéren

Nos, amint a blogom elejéről is kiderül, én tartós beteg vagyok. Aki pedig netán nem olvasta volna az elejét, akkor mostmár tudja. Crohn-betegségem van, ami egy bélgyulladás. Nem gyógyítható. De nem is halálos.

Nem szeretnék most esettanulmányt írni, csak köze lesz a betegségemnek ehhez a bejegyzéshez.

A Crohn tanított meg arra, hogy pozitív legyek, és soha ne adjam fel. Nem szabad belesüllyednem a depresszióba, mert ha eluralkodik rajtam a negatív erő, akkor bizony a betegségem is könnyen a rossz oldalra kezd billenni.