Bezárt lélek

Bezárt érzések. Bezárt fájdalom. Talán örökké így marad. Nem gyógyuló, heget hagyó sebek. Zokogásra ébredt éjszakák. Nem múló szorítás a mellkasban. Törött lélek. Pengeélen táncolás. Keserves könnyek naponta százszor. Felcsendülő, ismerős dal. Millió emléket rejtő képek és tárgyak. Tompa, kiüresedett tudat. Elernyedt, zsibbadt test. Üveges, üres tekintet. Szorító kéz. Csendes őrjöngés...

...mégsem feladás.

Másik dimenzió

Travel Diary #1

Mostanság egyre többet foglalkoztat az a gondolat, hogy nem is olyan soká (ha minden jól alakul) becsomagolom az itthoni életemet, és elhagyom azt a helyet ahol már több mint 24 éve élek. Valamikor gyermeki izgatottsággal gondolok a majdani utazásra, de előfordul az is, hogy a fojtogató érzés és a nehéz levegővételek között megcsillan egy-egy aprócska könnycsepp is a szemembe. Szerintem ez a kettős érzés normális. Hiszen nincs okom utálattal itt hagyni ezt a várost, a barátokat és a családomat, ez nekem is fájdalmas dolog. Ugyanakkor tudom, hogy valami új vár rám, egy nagy kaland, és izgatott vagyok miatta. Fogalmam sincs mi fog ott várni rám, azt sem tudom hogy sül majd el ez az egész, de nem is akarom tudni. Egy biztos. Sosem fogom megbánni, hogy megpróbáltam.

Fájó álmok

Holnap Szenteste. Nehéz ez nekem amúgy is, mégis mért kell még ennél is nehezebbé tenni? Évek óta nem nézem tehetségkutató műsorokat, a minap véletlen belenéztem az X-faktor döntőjébe. Benji énekelte az egyik kedvenc karácsonyi dalomat, ezért is ültem le a tévé elé Mama szobájában. Aztán kicsit ott is ragadtam. De minek? Hogy az élet megint megcsavarja a szívem és fojtogasson a sírás. Belefutottam egy olyan dalba amit azóta már jó sokszor meghallgattam, hogy ki tudjam sírni magam, ne a karácsonyi asztalnál törjön majd ki belőlem. 

Szükség van rá

Amit régen fájdalomnak éltem meg, az most erősebbé tett, és tudom, hogy minden pofon kellett az élettől.

És ma már ha fájdalom ér, akkor tudom, hogy túl fogom élni, és fel fogok állni.

Akár egyedül is, mert van hozzá elég erőm.

Sőt, mindig egyedül akarok felállni!!!

Ne is segítsen senki. Nem kell.

Mert akkor nem marad bennem nyoma.

Az pedig kell.

Szükség van rá, mert adni fog valamit, ami épít majd.

A fájdalmak erősítenek

A fájdalmak erősítenek a legjobban. 

Azok visznek előre. Adnak valami pluszt, amit tanulságnak hívsz. Ha túléled -márpedig túléled- akkor olyan löket erőt kapsz, hogy szinte alig fér el benned. Talpra állsz, és több leszel. A hibákból, és a fájdalmakból tanulsz a legtöbbet. Amit elrontasz, az jó lesz majd valamire. Amikor valaki kitép belőled egy darabot, az is később erősít majd. Az elején még hiány, úgy érzed elvesztettél valamit, és semmi nem töltheti be azt az űrt. Aztán egy nap, majd felébredsz, vagy épp a délutáni kávét iszod, amikor rádöbbensz, hogy megint hiányzik valami. A fájdalom. Megszűnt. A régi űr helyére jött valami. Erő. Rájössz, hogy már nem is fáj. Ráadásul élsz. Megélted, átélted, és ami a legfontosabb....TÚLÉLTED! Ez valami hihetetlen, mámorító érzés. Önerőből, csak te voltál egyedül. Sikerült. Nagyon jó érzés. Hiszen mindig az a legjobb, amiért neked kell küzdened, amiért dolgoznod kell. Nem esik az öledbe, neked kell menni utána, vagy csak várni, hogy összeállj. Ami összetart, az pedig nem holmiféle ócska ragasztó. Az beton. Vas. Lelki páncél. Valami olyan, aminek van tartása. Ami erős. A részeddé válik, így te is az leszel. 

Erős.