Hjézus, kihagytam két napot is a héten, de sebaj most itt vagyok. Aggodalomra semmi ok, csak az írást hagytam ki, a többi listapontot űzöm-hajtom. Na jó, az angolozást kicsit mellőztem, mert akkora pörgés volt most munka terén, meg az agyam is mindig máshol járt, úgyhogy az most kicsit elmaradt, de pótolom majd a hiányosságaimat. Edzés terén lenyomtam mind az 5 napot, nincs mese, tolni kell. Nagyon büszke vagyok magamra, mert bár ha létezne a káromkodásra valamilyen mérőeszköz, az tuti edzések végén kiakadna, viszont pár perc elteltével már el is száll ez a fajta dühöm és csak vigyorgok mint a vadalma, hogy a mai adagot is megcsináltam. Remeg olykor kezem-lábam, meg fáj mindenem és alig bírok felállni a földről, de érzem azt, hogy mekkora alázatot követel tőlem ez az egész. Ez pedig valami fantasztikus érzés. Legalábbis nekem az.
