A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hízókúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hízókúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 28., csütörtök

Egészséges életmód és a Crohn betegség

Már napok óta intenzíven a táplálkozással foglalkozok. Megyek tanfolyamra is, amit a blog Facebook oldalán már olvashattatok is. Mindenképp a fő helyen szerepel a saját táplálkozási szokásaim megváltoztatása. Rengeteg mindent elolvastam már a témában, és folyamatosan gyűjtöm a további tanulnivalókat, hasznos információkat. Nem bízom a véletlenre, és nem táborozok le a legelső pontnál, hanem szépen végig megyek a biológia könyvön, a különböző tápanyagtáblázatokon, az egészséges életmódról szóló cikkeken, könyveken, tanulmányokon. Plusz ugye nekem itt a Crohn is, ami bár szenzációsan nyugodt időszakát éli, mégsem hagyhatom őnagyságát figyelmen kívül, hiszen ő az örökös élettársam aki jelenleg vakációzik, de mivel sosem jelenti be előre, hogy mikor tér vissza 1-1 kiruccanásáról így résen kell lennem, ha nem szeretnék kellemetlen meglepetést. Ehhez pedig hozzájárul az is, hogy bizony oda kell figyelnem arra, hogy mit eszek. Ezt apránként kellett kitapasztalnom, szépen minden lépcsőfokot meg kellett másznom. Ma már nagyjából körvonalazódtak azok az ételek, élelmiszerek, amelyeket sajnos nem bír a pocakom így fájdalmas búcsút vettünk egymástól. Ezekkel azóta sem kísérletezek nagyon, mert a fene se akar önszántából szenvedni. Kilőttem tehát az étkezésemből a babot, a borsót, a lencsét, a káposztát és a tejet. Na jó, ez sem ennyire sarkalatos azért, ugyanis a paradicsomos káposztát például gond nélkül megeszem, míg az én hőn szeretett töltött káposztámról le kellett mondanom. További puffasztó élelmiszerekkel csínján bánok, de kis mértékben (tehát nem minden nap eszem őket) elviseli a rendszerem. Sok bélbeteg összetenné a két kezét ha látná, hogy nekem csak ennyitől van bajom, mert tény és való szerencsés a helyzetem. Idejében elkapták a betegséget, így a gyógyszeres kezelésem is időben elindult, ami nagyon szépen kordában tartotta az állapotomat, és bizony jelenleg egy darab gyógyszert sem szedek. Ma 3 éve, hogy már hivatalosan is Crohn beteg vagyok.

2015. szeptember 27., vasárnap

#The4WeekChallenge - avagy egy új élet kezdete

Tudom, tudom. Eltűntem. De most ezért nem kérek bocsánatot, nem szánom-bánom bűnömet. Nyomós okom volt arra, hogy eltűnjek a blogger életből. Most viszont tiszta lappal indítok. Mindent, nem csak a blogot. Az egész életemet meg szeretném változtatni, ami egy nagyon nehéz, fájdalmas és hosszú út lesz, de hiszem, hogy megéri végigcsinálni. Ehhez az újrakezdéshez pedig pont jól jött Nati kezdeményezése, a #The4WeekChallenge. Ez röviden arról fog szólni, hogy megalkotunk magunknak valami kihívást, és ezt 4 héten keresztül minden nap csináljuk. Legyen szó egészséges táplálkozásról, edzésről, bármiről. Szabad kezet kap mindenki. Nos, én olyan hatalmas fába vágom a fejszém, hogy így kezdésnek rögtön több dolgot is a nyakamba veszek. 

Mivel az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam a hízókúrámat és azt, hogy odafigyeljek a testemre, így biztosan ez az egyik nagy tervem, hogy ezt helyreállítsam. Továbbá az angolozást is mellőztem, ami súlyos hiba. Valamint sajnos olyan életet éltem az elmúlt 7 hónapban, ami nem vezet sehová. Így mindenképp szeretném ezt az életmódot végérvényesen felszámolni. Szóval itt az én kis listám, a következő 4 hétben kötelezően be kell ezt tartanom:

2015. február 22., vasárnap

Vissza a ringbe!!!

Kedves Olvasóim! 

BOMBANŐLESZEK akcióm egy kisebb kihagyás után folytatódik. Hurrá!!! Köszönöm a tapsot. :D Szóval és tettel, holnaptól ismét ezerrel pörög majd a hízókúrám és az edzéseimet is újra kezdem. Korábban a Nike+ Training Club nevű alkalmazással edzettem, de sajnos egy kis időre most megválok ettől az edzéstervtől, ugyanis beletört a bicskám, és a kezdő szinten is voltak olyan feladatok, amik sajnos még nem felelnek meg az én fizikumomnak. Ezt pedig tarthatja bárki lustaságnak, de nevezhet puhánynak is. Nem érdekel. Az vessen rám először követ, aki elégedett a tükörképével, és ezt nem plasztikai sebésznek köszönheti, hanem kemény munka árán jutott el oda, ahova. Thank you so much. 

2015. február 16., hétfő

Vegyes vágott

Üdv Mindenkinek!

Egy laza 10 napos kihagyás után ismét itt vagyok. Mai adásunkban a következőkről lesz szó: utazás, tervek, hízókúra, lelkizés. Amennyiben bármelyik pont felkeltette az érdeklődésedet, úgy tarts velem a következő percekben. :)


2015. január 11., vasárnap

Egy hízókúrás szösszenet :) - Századik bejegyzés

Öhm... már régen jelentkeztem hízókúrás bejegyzéssel, így most megteszem. Ugyan nagy haladást nem tudok bejelenteni, mert a mérleg ugyanott áll már egy ideje, de legalább nem változott negatív irányba. És ez most itt a legfontosabb. December 28-a óta fixen ezt a számot mutatja a mérleg, ami ha jól számolom 14 nap, vagyis 2 hét. WOW!!! :D

Nos, szóval haladok szépen a cél felé, és remélem meg sem állok. Bár most kicsit aggódok, mert 2-3 napja rendetlenkedik a pocak, és nagyon reménykedek benne, hogy csak a szeszélyes időjárás miatt van az egész nem pedig valami vírus, vagy a Crohn miatt. Persze igyekszem továbbra is rendszeresen és változatosan étkezni, de a kis fájdalmak miatt az étvágyam is csökkent. Nagy diétákban nem akarok fogni, mert akkor megint csak csúsznak le majd a kilók, de közben tudom azt is, hogy nem terhelhetem nagyon addig amíg nem jó a helyzet. Ahh, bonyolult egy dolog ez. Viszont stresszelni sem akarok rajta, mert az se tesz jót a hasamnak, de rettegek, hogy egyik este megint kevesebbet mutat majd a mérleg. Lehet beleroppannék. Annyira szépen mennek a dolgok, tényleg nem könnyű felszednem és megtartanom a kilókat, mégis október óta nagy a változás, és nem szeretném ha ez összedőlne. Tudom tudom, nem gondolkodunk negatívan, mert nem lehet. 

2014. december 15., hétfő

Hízókúra - Boldogság :)

Űberbrutálmegagiganagy BOLDOGSÁG VAN!!! :)

Egy ideje papíron már nem igazán vezetem a hízókúrám napi történéseit, mivel hála a magasságosnak beállt rendesen a napi 4-5 étkezésem, és már a Nutridrinket sem felejtem el meginni. Bár most a hétvégén disznóvágás volt nálunk és a nagy rohangálások, meg nagy vihogások közepette elfelejtettem Nutri barátomat, és ezúton is bocsánat kedves szervezetem, többé nem fordul elő. Majd egy jó kis hazai disznótoros kajával kárpótollak, ígérem. 
Visszatérve tehát, egy ideje nem vezetem az étkezéseket és a súlyomat sem papíralapon. De a telefonomra beszereztem egy Súlyrögzítő alkalmazást, amibe viszont naponta 1-2 alkalommal vezetem az aktuális mérlegállást. Beírtam a papíron vezetett adatokat is, hogy mindig láthassam mennyit haladtam előre. Olyan jó látni, hogy a grafikon felfelé ívelő görbét mutat :) Nos, tehát van ez az app és ez alapján fogom közölni a jelenlegi adatokat. 

2014. december 8., hétfő

Nike+ edzésnapló 3.rész

Ma is teljesítettem a kötelességemet edzés terén. Hétfő van, úgyhogy 30 perces Body Flexor. Az eleje nehéz volt, de a végére egészen belejöttem. Amikor letelt a 30 perc akkor éreztem, hogy csináltam valamit, de már nem akartam meghalni ahogy anno az első edzés alkalmával. Szóval nagy vállveregetés nekem, mert amennyire torna/edzés ellenes voltam, annyira lelkesen és lelkiismeretesen csinálom. Persze ezt senki nem írja elő, senki nem tart fegyvert a fejemhez, hogy muszáj megtennem. Ezt magamért csinálom, mert én akarom, a szabad elhatározásom volt az egész. Láttam sok cikket arról, hogy x kilót lefogyott valaki. Aztán 2-3 hónapja elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy vajon nekem is sikerülne híznom? Mert könnyű lehet legyinteni, és azt mondani, hogy nekem ez nem megy, ilyen az alkatom, genetikai örökség, stb.

2014. december 6., szombat

Nike+ edzésnapló 2. rész

Először is Boldog Mikulást, Boldog Télapót Minden Kedves Olvasómnak! :)

Remélem mindenki jó gyermek volt, és kapott valamit a tiszta csizmájába :) Én kaptam, méghozzá a Nike-tól és jó kis jóga órát. Vagyis inkább jóga negyedórát, mivel 15 perc volt a program. Viszont az kemény 15 perc. De ezt a keménységet majd idővel megszokom, csak az eleje nehéz, úgy ahogy más dolgoknak is. Ahogy a dal is mondja: „Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod.”

2014. december 5., péntek

Nike+ edzésnapló 1. rész

Nos, ugyebár folyamatosan csinálom a hízókúrát (ha nem tudod miről is van szó, akkor ITT megtalálsz minden információt) és ennek a része az is, hogy tornázok/edzek, kinek hogy tetszik. Mindezt pedig a Nike+ Training Club alkalmazás segítségével, amiről pedig ITT olvashatsz.
Egyszer már belevágtam a programba, de külföldi kiruccanásom miatt ez abba is maradt. Na de pánikra semmi ok, hazatértem és ismét elkezdtem a tornát/edzést. Ugyanis az tuti, hogy BOMBANŐLESZEK és ebben meg se állíthatnak!!!

Az edzésterv a következő: 4 héten keresztül megy, heti 3 alkalommal (hétfő, csütörtök, szombat) és 3 különböző idejű edzéssel. Az első minden hétfőn egy Body Flex ami 30 perces, a csütörtöki edzések 45 percesek, de a nevük minden héten más:  Tighten Up - Dream Team - Body Buffer - Pump Station, a szombati pedig mindig egy 15 perces Dynamic Yoga. 

2014. november 26., szerda

Hízókúra-beszámoló

Nos, az elmúlt 10 napban amíg angol földön voltam addig bizony rendesen elsumákoltam a hízókúrás naplóm vezetését, amiért ejnye-bejnye, meg képzeletbeli két nagy saller :D Természetesen van rá mentségem és magyarázatom. A házban nem volt mérleg, és Andreina lusta volt utána nézni a kalóriáknak meg a többinek. Tudom tudom, nem szabad lustának lenni, és szégyellem is magam rendesen. Tényleg. Igazán. Ne húzogasd a szemöldököd, és ne vágj "na persze" arcot. Igenis furdal a lelkiismeret.

Komolyan azt hittem, hogy fogytam, mivel nem is ettem olyan rendszeresen mint itthon, meg nem is jegyzeteltem, ahhoz képest újabb fél kilóval gyarapodtam :) Hű meg ha. Ráadásul a Nike+ Training Club-os programom is lefulladt, mivel tornázásra abszolút nem volt alkalmas a szoba, mert olyan kicsi, hogy képtelenség lett volna elférni. De aggodalomra semmi ok, nekivágok újból. Úgyis csak egy edzést csináltam meg, szóval nem megy kárba sok munkám. 

2014. november 10., hétfő

Nike+ Training Club - avagy edzés Nike módra

Kész, végem, mindjárt meghalok. Úristen. Vizet. Levegőt. Kampec. Én beadom a kulcsot. Nem, nem és nem. Nem adom fel, megy ez nekem. Vagyis menni fog, csak bele kell jönnöm. De nagyon el kell kapnom a fonalat ha bírni akarom a strapát. 
Nos, hogy mindenki értse miről is akarok itt beszélni, elmesélem a sztorit. Ugyebár nyomom ezerrel a hízókúrát. Aki nem tudja miről is van szó, az ITT megtekintheti az eddigi bejegyzéseket a témában. Szóval a fejembe vettem azt is, hogy mivel nem csak egy nagy zsírpaca akarok lenni (ami amúgy tuti sose lennék, de biztos ami biztos) ezért kell valami kis edzés. 

2014. november 7., péntek

Popsira fel! :)

Jelentem, hogy a hízókúrát folyamatosan csinálom. Elkészítettem a kis hízókúrás naplómat, amelyben vezetem az adatokat. Igyekszem naponta ötször étkezni, ami legtöbbször sikerül is, valamint a napi 2 doboz Nutridrinket is szorgalmasan iszom. Az elmúlt 1 hétben a súlyom megindult felfelé, és ugyan még csak fél kilót híztam, de ez már nagyon jó haladás nekem. Én nem akarom elkapkodni a dolgot, nem célom, hogy x hét alatt x kiló. Csupán távolabbi terveim vannak ezzel kapcsolatba, mégpedig az, hogy nem érdekel mennyi időbe telik, de szeretném elérni az ideális testsúlyt. Itt pedig nem holmiféle előírt súlyról beszélek, persze én is utánanéztem azért, hogy mégis mennyi az annyi, de jelenleg az a cél, hogy jól érezzem magam a bőrömbe, és szeretnék végre egy S-es méretű nadrágot :) Folyamatosan motiválódok képekkel, és minden reggel úgy ébredek fel, hogy:

FCKYOU MINDENKI!!! ÉN AKKOR IS BOMBANŐ LESZEK!!! :D

2014. november 3., hétfő

Hello Monday! :)

Jó reggelt, jó hétfőt! :)

Tudom, mindenki nagyon utálja a hétfő reggeleket, és meg is értek mindenkit, hiszen a hétvégének vége és kezdődhet a robotolás újabb 5 napig. Az ember fáradt és hideg is van, annyira vonzó a pihe-puha ágy, de sajnos nem lehet ott heverészni egész nap.

De próbáljuk meg másik oldalról nézni ezt a fránya hétfőt. Ez a nap a hét első napja, ez a kezdet, a múlthét utáni megújulás. Nos, akkor talán pont a hétfő lehetne a legalkalmasabb arra, hogy valami újba kezdjünk bele, a rég várt változásokhoz vezető úton elinduljunk. Ha valóban hétfőn vág bele az ember ebbe, akkor lesz egy keret, egy körforgás ami rendszerezi az előrehaladást. Hiszen egy periódusban ha a hétfő az első nap, akkor a vasárnap lehetne az utolsó, és akkor heti rendszerességgel lehetne figyelni a változást.

2014. november 2., vasárnap

Az első siker :)

Dobpergés...!!!! És igen! Nagy bejelenteni valóm van. 6 doboz Nutridrink elfogyasztása után megérkezett az első kilogramm. :) :) :) Ki tudtam volna ugrani a bőrömből amikor megláttam, hogy híztam. Olyan löket erőt adott ez most nekem, hogy megfogadtam feltornázok magamra legalább 10 kilót. Mert kell, mert muszáj, mert az egészségem a tét. Ha ezt a változást valóban a Nutri csinálta, akkor ha némi fejszámolást végzek, akkor megállapíthatom, hogy a 24 doboz elfogyasztása után 4 kilóval kell gazdagabbnak lennem. Ha ez valóban így lesz, akkor november végén már kérem is a következő adagot. Természetesen ha csak 2 kilót sikerül összekaparnom annak is nagyon fogok örülni, hiszen akkor visszanyerem amit elvesztettem. Folytatnom kell a Nutri terápiát, és nem szabad feladnom. Ha hiszek a hatásában, akkor segíteni is fog. A minap az előző Nutris posztomra kaptam a Facebook-on kommentet és nagyon megörültem neki mert pont olyan ember olvasta el, aki szintén hasonló problémákkal küzd. Ezért most amint ott ígértem szeretnék kicsit bővebben beszélni erről a kis csodaszerről.

2014. október 29., szerda

Hízásra fel! :)

Igen, mindenki jól olvasta a címet, nem elírás és nem is vicc. A mai világban, amikor naponta megtalálható a szennylapokban magazinokban legalább egy olyan oldal, ahol arról regél a cikkíró, hogy "10 tipp a tökéletes alakhoz" vagy "10 tipp hogyan adj le x kilót karácsonyig" én bizony a plusz kilókért fohászkodom nap mint nap. Sőt, több éve könyörgöm a sorsnak, hogy csak egy kicsit mozduljon meg a mérleg nyelve, de ne balra, hanem jobbra, és közben azon gondolkodom, hogy amíg a média gyöngyszemeiből folynak a fogyókúra ötletek és szentszavak, addig velünk vékony emberekkel mi van? Velünk nem foglalkoznak?