Hajnali gondolatok, Andikák

Hajnali negyed 3 van. Már egy órája ébren vagyok, és nem érzem azt, hogy álmos lennék. Sosem tudtam megérteni mikor Apa vagy Mama mondta, hogy fent voltak egész éjszaka, vagy felkeltek és nem bírtak visszaaludni. Az én világomban nem létezett ilyen soha. Na de ugye, milyen a sors. Soha ne mondd, hogy soha. Jázmin itt alszik békésen a lábamnál, imádom hallgatni ahogy szuszog. Ha már egyszer nem bírok aludni így felcsapódtam Facebookra, gondoltam most van időm átböngészni miről maradtam le napközben. Hát nem túl sok mindenről, de mégis volt ami miatt megérte felmenni és emiatt most bekapcsoltam a gépet, és pötyögök itt a csendben. Régen mindig ki akartam próbálni milyen lehet éjszaka írni, nos kipipálhatom ezt is a listán. Amúgy egészen jó érzés, mert csend van és nem vonja el semmi a figyelmét az embernek. Van idő gondolkodni, nincs semmi ami megzavarja. Még csak nézelődni se tudok, mert pusztán a laptop világít a szobában, az is csak gyenge fényerővel, hogy ne vakuljak meg. 

Hízókúra-beszámoló

Nos, az elmúlt 10 napban amíg angol földön voltam addig bizony rendesen elsumákoltam a hízókúrás naplóm vezetését, amiért ejnye-bejnye, meg képzeletbeli két nagy saller :D Természetesen van rá mentségem és magyarázatom. A házban nem volt mérleg, és Andreina lusta volt utána nézni a kalóriáknak meg a többinek. Tudom tudom, nem szabad lustának lenni, és szégyellem is magam rendesen. Tényleg. Igazán. Ne húzogasd a szemöldököd, és ne vágj "na persze" arcot. Igenis furdal a lelkiismeret.

Komolyan azt hittem, hogy fogytam, mivel nem is ettem olyan rendszeresen mint itthon, meg nem is jegyzeteltem, ahhoz képest újabb fél kilóval gyarapodtam :) Hű meg ha. Ráadásul a Nike+ Training Club-os programom is lefulladt, mivel tornázásra abszolút nem volt alkalmas a szoba, mert olyan kicsi, hogy képtelenség lett volna elférni. De aggodalomra semmi ok, nekivágok újból. Úgyis csak egy edzést csináltam meg, szóval nem megy kárba sok munkám. 

Hízásra fel! :)

Igen, mindenki jól olvasta a címet, nem elírás és nem is vicc. A mai világban, amikor naponta megtalálható a szennylapokban magazinokban legalább egy olyan oldal, ahol arról regél a cikkíró, hogy "10 tipp a tökéletes alakhoz" vagy "10 tipp hogyan adj le x kilót karácsonyig" én bizony a plusz kilókért fohászkodom nap mint nap. Sőt, több éve könyörgöm a sorsnak, hogy csak egy kicsit mozduljon meg a mérleg nyelve, de ne balra, hanem jobbra, és közben azon gondolkodom, hogy amíg a média gyöngyszemeiből folynak a fogyókúra ötletek és szentszavak, addig velünk vékony emberekkel mi van? Velünk nem foglalkoznak?

Muszáj harcolni

Muszáj harcolni, és erősnek lenni. Ez kell hozzá. Van aki erős, és harcol, van aki csak úgy belenyugszik mindenbe, és van aki fel akarja adni. 

Én nem tudom milyen lehet elgondolkodni azon, hogy itt a vége, és nem csinálom tovább. Hogy elég volt. Bele lehet fáradni, de csak egy időre. Szerintem igenis harcolni kell, és akkor is felállni, ha az élet jön és leterít...egy időre. Na olyankor kell a legeslegjobban törni előre, és nem hagyni, hogy ő erősebb legyen. Persze lehetnek néha nagyobb ütések tőle, ami újra leterít, de egy kis nyugi után fel kell húzni a kesztyűt, és elkezdeni ütni. Küzdeni. Harcolni. Ütni. Nem feladni. Ja, és igen... HINNI!!! Ez fontos. Mert ha nem hiszem el, hogy erősebb vagyok nála, akkor nem is leszek az.