Betegállományba vagyok, szóval van időm írni. Na nem mintha munka mellett nem lenne, csak egyszerűen eddig nem éreztem azt, hogy jönne a késztetés, hogy írjak. Pedig lett volna miről, de majd most pótolom az elmaradásomat. Legutóbb még mikor írtam a blogra, akkor a Mekihez készültem McCafés lánynak. Ez így is volt, kemény 1 hétig voltam a cég alkalmazásában ugyanis aztán telefont kaptam miszerint lenne lehetőség a Postánál dolgozni. Hát, immár lassan 4 hónapja ott dolgozom. Vannak kemény napok, vannak megpróbáltatások, de hol nincsenek? Ültem zárás után sírva az asztalomnál, de zokogtam már buszon, vonaton is. Éreztem azt, hogy nem bírom tovább és feladom. Nem adtam fel, mert megszólalt a harcos énem, meg kaptam segítséget, úgyhogy átvészeltem egy nehéz időszakot. Az a baj, hogy sokszor túl maximalista vagyok és nem bírom elviselni, ha valami nem megy. Szeretnék mindent rögtön és azonnal és a legjobban csinálni. Ez persze képtelenség, Rengeteget fejlődtem így is és pedig az elején azt hittem nekem ez sose fog rutinszerűen menni. Ma már belátom, hogy szükség van időre, és ha elakadok, akkor szükség van segítségre is.
