Csodák

Az életünk olykor túl gyorsan rohan. Hajt minket, egyre csak hajt a holnap felé. Olyan ez, mint mikor vonaton ül az ember. Kinézel az ablakon, és látod, hogy a közeli dolgok csak úgy suhannak tova. Egy pillanat töredékéig látod, és már el is tűnt a látótérből. A messze lévő dolgok ugyan lassan, de szintén közelednek, vagy már haladnak is tovább. Épp csak láttad, még közel sem mentél, máris a semmibe veszett. Őrült tempó ez.

De ne akard megállítani soha. Hiába próbálkoznál, nem tudod. Ne fájjon az, ha van amit csak rövid ideig láthatsz. Annak bizonyára úgy kell lennie. Néha kellenek az álmodozások, a vágyakozások. Ha mindig megkapnál mindent, ráadásul annyi időre, amennyire szeretnéd, akkor mégis mi után vágyakoznál? Mi lenne az álmod?

Nem lennének olyan varázslatos pillanatok. Hiszen a varázs attól olyan gyönyörű, hogy akkor jön, amikor nem várod. Betoppan, megtörténik. Vágytál rá, és megkapod. Ez szerintem egy leírhatatlan érzés. Mint mikor Karácsony közeledtével nagyon vágysz egy ajándékra, és végül ott ragyog a fa alatt. Ezek azok a percek, amikor tényleg felhőtlenül boldog vagy. Mikor a csoda megtörténik, és tiéd az amire vágytál.

De egyszer a csoda is megszűnik. Viszont jön helyére majd új. Hiszen mindig van valami, amit nagyon szeretnél. Pont ezért mondom azt, hogy ne fájjon akkor se, ha nem történhet meg többé.

Egyszer a tiéd volt, és így a tiéd is marad örökre.