2014. október 16., csütörtök

Szép volt fiúk!

Felháborodással indul a reggel. Yeeee, már olyan régen volt ilyen csodás reggelem...francnak se hiányzott. De kezdem a legelején. Valahol az interneten olvastam a "Magyarország angolul tanul" című kezdeményezésről, ami arról szólt, hogy naponta kap az ember 5 kifejezést példamondattal együtt, és mindezt 30 napon keresztül. Gondoltam milyen jó móka lesz, hiszen úgyis angolt szeretnék tanulni, így hát éltem is a lehetőséggel, és feliratkoztam a napi 5 ingyenes kifejezésre. A regisztrációs levélben azt írták, hogy aki mind a 30 levelet megnyitja és így napi 5 percet szán angol tanulásra, az a 30. nap végén ajándékot kap, ami egy kuponfüzet, és különböző szolgáltatóknál lehet beváltani (könyvesbolt, angol tanfolyamok, stb.), továbbá kitölthet egy tesztet is, ami megmutatja, hogy mennyit sikerült megtanulni a kiküldött kifejezésekből, és ezen felül egy nyereményjátékban is részt vesz, így az ajándék kuponfüzet mellett még nyerni is lehet. Én alapjáraton nem dőlök be az ilyen nyereményjátékoknak, mert nem hiszek nagyon bennük, de ennél azt mondtam, hogy hát mindenképp hasznos lesz, mert csomó új kifejezést megtanulhatok, nem is érdekelt az, hogy én most nyerjek.


Na akkor fel is iratkoztam a játékra, el is küldték a köszöntő levelet, és onnantól kezdve minden egyes nap jöttek is a kifejezések. Az e-mail fiókomat a telefonomon szoktam megnézni minden reggel, és a 27. napig jöttek is a levelek, mindegyik a ELSŐDLEGES mappába. Akinek van gmail fiókja az tudja mit jelent ez, akinek nincs, annak elmondom, hogy a nevéből adódóan ez az alap mappa, tehát ide érkezik minden átlagos levél, tehát nem közösségi, meg nem spam, meg ilyenek. Aztán, a 27. napi e-mail nem érkezett meg. Mondom biztos valami elromlott a rendszerbe, vagy csak a telefonom nem frissíti a tartalmat. Így hát be is jelentkeztem a gépemről, de ott sem fogadott levél. Mondom, akkor tuti a rendszerrel van valami gáz, majd helyre jön. Másnap reggel már megérkezett a 28. levél, utána a 29. és a 30. is. Na jól van mondom akkor biztos elveszett az éterbe a 27. levél, nem gond.
És eljött a mai reggel. Gondoltam én, hogy biztosan küldenek akkor egy tesztet, meg valami értesítést, hogy akkor hol lehet átvenni a kuponfüzetet, vagy kiküldik esetleg, adategyeztetés, akármi. Be is jelentkeztem, ma nagyon kivételesen a gépemről (megérzés!!!) de a fiókom nem várt új levéllel. Na mindegy, mondom akkor megnézem már a többi mappám is, mert biztos tele van a youtube meg google levelekkel. Van egy ilyen külön mappa, hogy 'Promóciók'. Általában ide érkeznek olyan levelek, amikre feliratkoztam, vagy a telefonomra le van töltve az alkalmazás, és az küld leveleket. Rá is kattintottam a mappára, és meg is pillantottam A LEVELET! "Vége a 30 napnak" címet viselte, gyorsan meg is nyitottam, majd óriási döbbenet ült ki az arcomra, ugyanis azt írták, hogy:

"Sajnos nem olvastad el mind a 30 e-mailt, ezért neked most nem jár a kuponfüzet, de köszönjük, hogy velünk tanultál."

Annyit tudtam csak reagálni, hogy MI AZ ANYÁD VAN?????




 Na ez erős...Ti nem küldtetek ki egy tetves e-mailt és én vagyok a hibás, mert nem tudtam elolvasni, ami nem is létezett??? Pff, de komolyak vagytok. 

És itt le is zártam volna a dolgot, ám de mikor visszaléptem a Promóciók nevű mappámba és olvastam volna a leveleket tovább, szemet szúrt egy levél:

"Magyarország angolul tanul - 27. nap"

Hát, ez volt az a pillanat, amikor azt hittem, hogy eldobom az agyam. Aztán néhány másodperc sokk után feleszméltem, és megpillantottam azt a szót: Magyarország. Itt pedig mélységes szánalom lett úrrá rajtam. Mert becsület szavamra nem az a kuponfüzet itt a lényeg, de komolyan, nem érdekel, meg vagyok én nélküle. Hanem az, hogy frankón átdobtak a palánkon. Hogy "véletlenül" a 27. és a 30. levél másik mappába került. Hopsz, bocsika! Biztos az én e-mail fiókom a szar. Tuti. 
Na, ez a szánalmas kérem szépen. Hogy ilyen módszerekkel cseszik át az ember agyát, és utána mossák kezeiket, hogy ez nem az ő hibájuk. Mondjuk ja, valóban az én hibám. Hiszen mért is nem nézem meg minden egyes nap minden egyes mappámat amibe levél érkezhet? Igazatok van, én vagyok a gyökér. 
Ez pedig csak egy játék volt, egy olyan dolog, amiről azt hittem, hogy de jó, végre elindul valami jó is ebben az országban. Jó is lett volna, mert hasznos és tényleg örültem a kifejezéseknek, csak minek kell ez az ámítás? Minek? Én akkor is feliratkoztam volna, ha nem tüntetik fel, hogy jár AJÁNDÉKBA a kuponfüzet. Mert magasról teszek a kuponjaikra. Csak ha egy szimpla játék során megcsinálnak ilyet, akkor a komoly témákban mit várhat az ember? Tudom, ott is csak azt a mondatot: 

"Nem a mi hibánk!"

Tudtam ezt már eddig is, hogy soha semmi nem a ti hibátok, mindig más a hülye. De akkor nem kell ám sírni, mikor olyan nagyon szép a vélemény erről az országról. Erre legyek büszke, és verjem a mellkasom, hogy magyar vagyok? Ahol még a magyar is hülyének nézi a magyart? Pff, na gyerekek erre mondom azt, hogy KIB*SZOTTUL SZÁNALMASAK VAGYTOK!!!
Taps nektek ismét, szép volt fiúk!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése