Összetörve

Igen, az élet mindig alakít. Vagy mi alakítjuk az életet? Hm, jó kérdés. 

De egy valami biztos...

Nem lehetünk mindig fent, néha le is kell esnünk ahhoz, hogy újra a magasba emelkedhessünk. Azt pedig, hogy meddig leszünk padlón, sosem láthatjuk előre. Senki nem tudhatja ezt. Néha gyorsan elmúlik a vihar, és hirtelen talpra állunk, megrázzuk magunkat, és indulunk előre. Valamikor pedig hosszabban időz nálunk a rossz idő, a bánat. Lassan térünk magunkhoz, és sokára bukkannak elő az első napsugarak. Viszont ha rövid, ha hosszú is a folyamat, várnunk kell. Nem szabad siettetni semmit, hiszen mindenhez idő kell. A jóhoz és a rosszhoz egyaránt. Persze nem is kell belesüppedni a depresszióba, de ha csak kierőszakoljuk a boldogságot, akkor az nem lesz hosszú életű. 

Én is most lezuhantam. Nem tudom rövid vagy hosszú lesz-e az itt tartózkodásom, de remélem a végén majd ez is erősít. Hiszen amibe nem halunk bele, az csak megerősít. Én hiszem, hogy ez most is így lesz. 

Az ember követ el hibákat élete során, és bizony azért jár a büntetés is. Én sose úsztam meg, mindig megfizettem a bűnökért. Most sincs ez másképp, hiába is akartam ezt hinni az elején. Ment is egy darabig, hogy kibújtam a fizetés elől, de most bizony itt az idő pajtás. S bár nem dollár, vagy euró, de még csak nem is forint a bírság pénzneme. Bár inkább lenne az. Könnyek, bizony...kemény könnyek. Meg egy kupac valami, ami szürke, és élettelen. Ja, igen, a saját testem, a lelkem, egyszóval én. A szép, derűs, és mosolygós arc helyett egy kifejezéstelen, elgyötört kép bámul vissza a tükörből. Igen, ez nem valami álom, ez a hús-vér valóság. Ám az üresnek látszó tekintet mögött rengeteg kérdés, és érzés kavarog. Csak még nem állt össze semmi. 

Olyan mint a puzzle, ami egyszer már majdnem kész volt, majdnem teljes volt a kép, csak aztán jött egy szélvihar és szétfújta. Millió és millió darabra. De ez a puzzle túl fontos ahhoz, hogy csak úgy dühből összekaparjuk a darabokat, és bevágjuk a dobozába, majd a szekrény tetejére száműzzük. Ez az élet nevű puzzle. Nem először és nem is utoljára esik darabjaira. De mindig erősnek kell lenni, és egy kis pihenés, és gondolkodás után nekilátni a feladatnak, és újra elkezdeni összerakni. Csak ezúttal tanulni kell valamit abból, amit az előző rakosgatásnál elrontottunk. Talán jobban kell egyes részeknél odafigyelni. 

Nem tudom. Egyelőre nem látok sok mindent. Vagyis de. Millió puzzle darabot. Na azt igen. Sok szín, sok motívum. Csak hát darabok. Ezért most itt az én időm. Most nekem kell munkához látnom és hát, őszintén szólva kemény meló lesz. De hiszem, hogy megéri. Hisz minden kemény munka meghozza gyümölcsét, nem igaz? 

Hát akkor, kezdjen el érni a gyümölcs. Hagyok rá időt, hogy jó édes legyen a végén.

A végére pedig egy idézet egy baráttól:

"Több millió puzzle, miből összeáll életünk regénye"