Karácsony

Eljött hát a maga napsütéses formájában a Szeretet Ünnepe! :) Bevallom kicsit reménykedtem benne, hogy szállingózni fog a hó mikor kinyitom a szemem. Sajnos ez nem jött össze. Pedig szeretem a hóesést Karácsonykor. Ebben a három napban jó lenne ha esne. Sosem felejtem el, hogy régen mikor még kislány voltam és Szenteste ültünk a karácsonyfa előtt, akkor azt kívántam bárcsak olyan nagy pelyhekben esne a hó. Egy kis idő múlva kinéztem az ablakon, és bizony pont úgy ahogy elképzeltem...esett a hó. A kívánságom beteljesült, és akkor éreztem talán először és utoljára azt, hogy a karácsonyi csoda létezik.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Karácsonyi kívánság

Szerda van, úgyhogy VKP :)

Egészen pontosan 1 hét van Karácsonyig. Belőlem ez a karácsonyi időszak olyan kettős érzéseket vált ki. Szeretem is meg nem is. Várom is meg nem is. Szeretem nézni, ahogy a házakat égősorok díszítik, szeretem hogy a város is ünnepi díszkivilágítást kap. Szeretek olyan igazán karácsonyi hangulatot idéző képeket nézegetni. De mégse állítom azt hogy szeretem a Karácsonyt. Szeretném szeretni, és jó lenne izgalommal várni, feldíszíteni a lakást, és kicsit a szívemet is. De nekem ez nem megy.

Városom díszkivilágításban

Az ünnepi hangulat megérkezett az én városomba is. Egyik este sétáltam egyet és közben csináltam pár képet. Sajnos így gépen már nem tetszenek annyira mint a telefonomon, de azért igyekeztem úgy szerkeszteni, hogy a lényeg átmenjen :) Persze élőben minden szebb mint egy fotón, de nem láthatja úgy mindenki. Azért remélem, hogy tetszenek majd a képek. Ez ma egy ilyen villám bejegyzés, mert már vége is, de a lényeg a képeken van.

Emlékek alkalmából

Halottak napja alkalmából egy kissé nehezebb hangvételű poszttal jövök. Nos én nem vagyok oda túlzottan az egynapos ünnepekért, de még a Karácsonyért se. Egyedül a névnap, szülinap és a szilveszter az amire azt mondanám, hogy oké legyen. Engem nem érdekel a Valentin nap, nem érdekel a Nőnap, nem érdekel a Húsvét, a Pünkösd. Sőt, sajnos egyelőre az Anyák napját se tudom igazán kedvelni. Pedig az tényleg egy szép ünnep, de mivel engem már onnan fentről lát az Édesanyám így nincs túl sok boldogság számomra május első vasárnapján.

A mai nap sem épp örömünnep. Ma van azoknak a napja akik már nem járnak-kelnek velünk a lakásban és mint földi létező megszűntek. Nem szeretem sem kimondani sem leírni azt a szót: halott. Kisebb koromban a halál és a vele kapcsolatos dolgok mindig félelmet keltettek bennem. De talán ez valahol normális. Később aztán úgy kezdtem el hozzáállni a dolgokhoz, hogy aki meghal elmegy az továbbra is itt van velem, csupán nem látom már őt. A mai napig ezzel a tudattal élek együtt, csupán társult mellé az az érzés, hogy igenis akármennyire is képzelem, hogy itt vannak velem az mégsem ugyanaz. Nekem szükségem lenne a beszélgetésre, a közös nevetésekre, az, hogy leüljünk együtt enni, hogy meg tudjam ölelni és tudjak adni az arcára egy puszit. Ezek fontosak lennének.