Büszkeség

Érdekes dolgokat élek át 2 hete már. Ugyanis jelentkeztem egy coach programba, mármint nem én vagyok a coach, hanem én vagyok az ő alanya. Natival már régóta ismerjük egymást, és nagyon megörültem mikor beválasztott a programjába. Erről fog szólni ez a mai bejegyzés.

Gimnazista lány

Nagyon régóta nem írtam. Egy szót sem. Csak sodródtam az élettel és faltam azt. De a magasban lebegés nem lehet örök állapot, így hát én is lepottyantam, elég keményen. Mivel nekem mindig jobban ment az írás akkor, amikor nehéz időket éltem, így talán nem meglepő, hogy most is egy mélyebb fázisban tudok billentyűzetet ragadni. Egy ideje már lelki búvárkodom, magammal, a saját kis életemmel. Mondhatni egyfajta „énidő” de abból is a keményebb fajta. Van bennem pár elég mély és régi bevésődés, amik feloldásához már szakember segítsége fog kelleni, de mivel jött ez a koronavírus miatti karantén állapot, így ezt a dolgot kicsit tolnom kell magam előtt. De addig sem tétlenkedem, és próbálok szembenézni dolgokkal, realizálni őket, megfogalmazni érzéseket, tényleg a pocsolya aljára tekinteni. Így születtek meg ezek a gondolatok is. 

Az út vége

Fogalmam sincs milyen érzés lehet mikor fejbe lőnek valakit, de azt hiszem valami olyasmi, mint amit akkor éreztem, abban a percben, amikor szétszakítottad minden álmomat és egy szakadékba löktél egyetlen szóval. Hogy vége. Ott és akkor megsemmisültem. Ripityára tört a szívem, a lelkem, az elmém és az életem. A mai napig nem tudom hogyan tettem meg autóval azt a 10 kilométeres hazautat, de egészen biztos nem voltam magamnál. Keservesen zokogtam és nem tudott semmi megnyugtatni. Az pedig csak a hab volt a tortán, hogy másnap volt életem legszörnyűbb születésnapja, a 25. és sosem gondoltam volna, hogy lehet ennyire borzalmas egy szülinap. Amikor mindenki azt ünnepli, hogy megszülettem, miközben én csak meg akartam halni. Nem bírtam enni, mert azzal marcangoltam magam, hogy én nem érdemlem meg, hogy egyek. Egyszerűen nem ment le egy falat sem a torkomon, csak zokogtam a villával vagy a kanállal a kezemben. Hosszú ideig nem akartam krumplistésztát látni, mert az volt a kedvenced. Nyugtatóval tudtam csak elaludni hetekig, mert akkor legalább letompult az agyam és nem gondolkodtam. De egy nap rájöttem, hogy nem akarom, hogy gyógyszerek segítsenek csak létezni. A barátaim tanácstalanul álltak és nézték végig a szenvedésem, fogalmuk sem volt ebből miként fogok kijönni vagy hogyan tudnának segíteni. Nézték ahogy hangos nevetésből átváltok keserű zokogásba, majd újra nevetésbe. Ők csak hinni tudtak és reménykedni, hogy nem fogom feladni és talpra állok. Szerintem neked mai napig fogalmad sincs mit okoztál, de talán jobb is így. Sosem volt bennem harag, vagy gyűlölet, mert te csak azt tetted amit akkor jónak láttál. Neked így jobb és szebb lett az életed. Nélkülem. Én 2,5 év alatt kapartam össze magam, épp annyi idő volt, mint amennyi veled jutott nekem. 2,5 éven át vártalak. Vártam, hogy majd egy nap meggondolod magad, és rájössz, hogy szeretsz és velem akarsz majd lenni. Görcsösen ragaszkodtam hozzád, az emlékedhez és a szerelmünkhöz. Vagyis ma már tudom, hogy csak egy kapaszkodás volt. Pengeélen táncoltam nagyon sokáig, és csak menekültem a magánytól, a gondolkodástól. Napok teltek el úgy, hogy felébredtem, felöltöztem és csak mentem. Jártam az utcákat és próbáltam elnyomni a sírást azzal, hogy az utcán más ne lássa mekkora bennem a fájdalom. Sokszor felvettem az álarcot és mosolyogtam mintha minden rendben lett volna, holott közel sem volt semmi sem rendben. Megfogadtam, hogy soha többé senkit nem fogok szeretni, mert nekem te vagy az igazi és a tökéletes. Nekem nem kell más, ha te nem lehetsz az enyém. Amikor utoljára láttalak akkor azt mondtad ne aggódjak, semmi sem változik ettől még és ugyanúgy találkozunk meg beszélünk. Még az elején valóban beszéltünk is, de akkor ott, 2015. július 24-én láttalak utoljára. Én bíztam benne, hogy úgy lesz ahogy ígérted és fogjuk még egymást látni. Ma már tudom, hogy csak egy hazugság volt, de azért köszönöm, hogy hazudtál, mert legalább most élek és le tudom mindezt írni. Szép lassan valahogy múlt a szívzsibbadás és az a szorító fájdalom. Idővel már őszintén tudtam nevetni és volt pár óra mikor nem jutottál már eszembe. Az élet kezdett visszatérni belém, és lettek céljaim. Jól tudtam érezni magam az emberek közt és bár nagyon lassan, de a szorító kezem meglazult és nem ragaszkodtam már az emlékedhez. 2017 utolsó napjaiban olyat éreztem, amit már nagyon régen nem. Hogy szabad vagyok, rohadtul szabad. A lelkem ledobta a láncot, ami eddig fogva tartotta és újra élni kezdett. Eddigi életem talán legszebb 2,5 évét köszönhetem neked. Mármint azt a 2,5 évet amit velem töltöttél. Ma már nincs bennem keserűség, nincs bennem fájdalom. Szeretnék csak a szépre gondolni. Baromi sokat küzdöttem és erősödtem mióta elhagytál, és talán ez kellett ahhoz, hogy végleg megtaláljam önmagam. Talán a szívem képes lesz újra kinyílni, és beengedni a boldogságot. Talán tudok majd nélküled is élni. Úgy, hogy nem gondolok rád minden nap, és nem várom, hogy üzenj, vagy újra szeress. Talán lesz majd valaki, akit szeretni tudok és aki mellett megtalálom a helyem. Én kívánom, hogy találd meg a boldogságod, és hogy olyan valaki legyen melletted, aki annyira tud szeretni, ahogy azt megérdemled. Decemberben még utoljára sétáltam egyet azokon a helyeken amik rád emlékeztetnek, megsirattalak majd elengedtelek. De meg kellett írnom ezt is, mert legyen ez az én búcsúzásom. Az út véget ért. 

Ég veled. 

Álmok megvalósítás alatt

Nos, hol is kezdjem? :D Hello, Natusshkám, remélem olvasod a várva várt bejegyzést. :) <3 Itt vagyok, élek és jelenleg tele vagyok energiával. Olyan igazi, életenergiával. Visszaolvastam az előző bejegyzésemet, és jó látni, hogy talán már akkor is elindult bennem valami változás. Viszont az élet már a kezembe is adta a józanító valóságot. Egy ideje a  könyvesboltban bolyongtam amikor egy eldugottabb sarokban majdnem az alsó polcról emeltem le. Pedig ezt szerintem mutogatni kéne, meg hirdetni óriásplakáton. Bár lehet jobb is, ha az ember ilyen sorsszerűen talál rá mint én. Megváltoztatott sokmindent bennem. Egyelőre nem árulom el melyik könyvről beszélek, mert még nem értem a végére, de az első betűjétől kezdve imádom. Rájöttem, hogy lehet naivság, de én utálom azt hogy a társadalom be akar zárni egy dobozba amire az van írva: kötelesség. Dolgozz, adózz, fizess csekkeket és égj ki pár év alatt. Na jó, ennyire persze nem vészes a helyzet, de jelenleg erős bennem ez az érzés. Ahogy látom az embereket menni a munkába, majd hazatérni onnan, és közben elfelejtenek élni. Elfelejtik, hogy milyen álmaik voltak gyerekkorukban. Nem mernek lépni, mert mindig van valami ami meggátolja őket. Én nem így akarok majd sok év múlva távozni. Hogy voltak álmaim de sose tudtam megvalósítani őket. Épp ezért íródik a bakancslistám. Rengetegszer akartam már írni, de most igazán szívből jön, nem kényszer. Sőt, egyre több minden kerül fel rá. Nem akarok többé meghátrálni és kifogások mögé bújni. Nem akarok szürke életet élni és csak ábrándokat kergetni, hogy de jó volna ha... Nem szeretném ha az életem csak kötelességekből állna, és egy droid lennék aki csak túlél. Persze ahhoz, hogy megvalósítsuk az álmainkat tenni kell, nem is keveset. Talán áldozatokkal jár, talán lemondásokkal, de a végeredmény majd mindenért kárpótol. Sokszor kemény lesz és fogcsikorgatva fogok lépéseket megtenni, de ezúttal vagyok olyan elszánt, hogy csak a cél lebeg a szemem előtt. Túl sok mindent és túl sokszor adtam fel. Sokszor győztek a kifogások vagy épp a lustaság. Na most van ebből elegem. 

Hogy pontosan mi is forog a kis buksimban az hamarosan kiderül, de addig is én mindenkit arra bíztatok, hogy merjen lépni, kezdje el megvalósítani az álmait, akkor is ha az most és rögtön és azonnal nem kivitelezhető. Akkor is ha hosszú hónapok, vagy netán évek munkáját kell beletenni. Megéri majd miden egyes nehéz nap, mert a végén ott lesz amire vágyott. 

Szeptember 24

Betegállományba vagyok, szóval van időm írni. Na nem mintha munka mellett nem lenne, csak egyszerűen eddig nem éreztem azt, hogy jönne a késztetés, hogy írjak. Pedig lett volna miről, de majd most pótolom az elmaradásomat. Legutóbb még mikor írtam a blogra, akkor a Mekihez készültem McCafés lánynak. Ez így is volt, kemény 1 hétig voltam a cég alkalmazásában ugyanis aztán telefont kaptam miszerint lenne lehetőség a Postánál dolgozni. Hát, immár lassan 4 hónapja ott dolgozom. Vannak kemény napok, vannak megpróbáltatások, de hol nincsenek? Ültem zárás után sírva az asztalomnál, de zokogtam már buszon, vonaton is. Éreztem azt, hogy nem bírom tovább és feladom. Nem adtam fel, mert megszólalt a harcos énem, meg kaptam segítséget, úgyhogy átvészeltem egy nehéz időszakot. Az a baj, hogy sokszor túl maximalista vagyok és nem bírom elviselni, ha valami nem megy. Szeretnék mindent rögtön és azonnal és a legjobban csinálni. Ez persze képtelenség, Rengeteget fejlődtem így is és pedig az elején azt hittem nekem ez sose fog rutinszerűen menni. Ma már belátom, hogy szükség van időre, és ha elakadok, akkor szükség van segítségre is. 

Hajnali gondolatok, Andikák

Hajnali negyed 3 van. Már egy órája ébren vagyok, és nem érzem azt, hogy álmos lennék. Sosem tudtam megérteni mikor Apa vagy Mama mondta, hogy fent voltak egész éjszaka, vagy felkeltek és nem bírtak visszaaludni. Az én világomban nem létezett ilyen soha. Na de ugye, milyen a sors. Soha ne mondd, hogy soha. Jázmin itt alszik békésen a lábamnál, imádom hallgatni ahogy szuszog. Ha már egyszer nem bírok aludni így felcsapódtam Facebookra, gondoltam most van időm átböngészni miről maradtam le napközben. Hát nem túl sok mindenről, de mégis volt ami miatt megérte felmenni és emiatt most bekapcsoltam a gépet, és pötyögök itt a csendben. Régen mindig ki akartam próbálni milyen lehet éjszaka írni, nos kipipálhatom ezt is a listán. Amúgy egészen jó érzés, mert csend van és nem vonja el semmi a figyelmét az embernek. Van idő gondolkodni, nincs semmi ami megzavarja. Még csak nézelődni se tudok, mert pusztán a laptop világít a szobában, az is csak gyenge fényerővel, hogy ne vakuljak meg. 

Return...again

Megszámolni se tudom hányszor írtam már visszatérős posztot, de most megint ez a tényállás. Nekem valahogy nem kedveznek a csillagok, mert mindig pofára esek, összetörök, magamba zuhanok és még milliónyi jelzővel tarkíthatnám a felsorolást, de inkább hagyjuk. Minél több pofon jön, elvileg annyival lesz erősebb az ember is, bár én ezt néha megkérdőjelezném. Lassan 1 éve, hogy felborult a világom, hogy minden darabokra hullott körülöttem és kezd elegem lenni. Semmi nem megy úgy ahogy azt elterveztem, sőt mintha egyre csak hátrafelé haladnék. Az idő, az bezzeg törtet előre, nem áll meg. Tudom, hogy az a legrosszabb ha beleragadok ebbe a monoton szürkeségbe, de úgy érzem nincs egy deka erőm se megmozdulni. Nullán vagyok minden téren. Az is egyre inkább zavar, hogy napközben többször is képes vagyok elaludni, pedig a 7-8 óra alvásom megvan egy éjszaka. Nyomott vagyok, érdektelen. Nem bírom elviselni a legkisebb stressz helyzetet sem. Nem jó ez így, baromira nem jó. 

Egészséges életmód és a Crohn betegség

Már napok óta intenzíven a táplálkozással foglalkozok. Megyek tanfolyamra is, amit a blog Facebook oldalán már olvashattatok is. Mindenképp a fő helyen szerepel a saját táplálkozási szokásaim megváltoztatása. Rengeteg mindent elolvastam már a témában, és folyamatosan gyűjtöm a további tanulnivalókat, hasznos információkat. Nem bízom a véletlenre, és nem táborozok le a legelső pontnál, hanem szépen végig megyek a biológia könyvön, a különböző tápanyagtáblázatokon, az egészséges életmódról szóló cikkeken, könyveken, tanulmányokon. Plusz ugye nekem itt a Crohn is, ami bár szenzációsan nyugodt időszakát éli, mégsem hagyhatom őnagyságát figyelmen kívül, hiszen ő az örökös élettársam aki jelenleg vakációzik, de mivel sosem jelenti be előre, hogy mikor tér vissza 1-1 kiruccanásáról így résen kell lennem, ha nem szeretnék kellemetlen meglepetést. Ehhez pedig hozzájárul az is, hogy bizony oda kell figyelnem arra, hogy mit eszek. Ezt apránként kellett kitapasztalnom, szépen minden lépcsőfokot meg kellett másznom. Ma már nagyjából körvonalazódtak azok az ételek, élelmiszerek, amelyeket sajnos nem bír a pocakom így fájdalmas búcsút vettünk egymástól. Ezekkel azóta sem kísérletezek nagyon, mert a fene se akar önszántából szenvedni. Kilőttem tehát az étkezésemből a babot, a borsót, a lencsét, a káposztát és a tejet. Na jó, ez sem ennyire sarkalatos azért, ugyanis a paradicsomos káposztát például gond nélkül megeszem, míg az én hőn szeretett töltött káposztámról le kellett mondanom. További puffasztó élelmiszerekkel csínján bánok, de kis mértékben (tehát nem minden nap eszem őket) elviseli a rendszerem. Sok bélbeteg összetenné a két kezét ha látná, hogy nekem csak ennyitől van bajom, mert tény és való szerencsés a helyzetem. Idejében elkapták a betegséget, így a gyógyszeres kezelésem is időben elindult, ami nagyon szépen kordában tartotta az állapotomat, és bizony jelenleg egy darab gyógyszert sem szedek. Ma 3 éve, hogy már hivatalosan is Crohn beteg vagyok.

2016

Boldog Új Évet, így január 14-én! :D Andreina most ébredt fel téli álmából, de most annyira, hogy le se lehet lőni. Nem írok összegzést 2015-ről, mert úgy volt szar, ahogy, nincs kedvem még egyszer végig élni a nehéz perceket azért, hogy lezárjam itt a blogon is. Adiós 2015! Soha többet nem akarlak látni. 

Na de, új élet méghozzá 100%-osan. Szeretem az élet szót mert ha kicsit babrálunk a betűkkel kijön belőle az, hogy étel. :D Ez pedig egy nagyon fontos mozzanata lesz 2016-nak. Igeeen, még mindig titkolózok, hogy mi is fog történni, de ha minden jól alakul február végén lehull a lepel. Izgatottságom és az akaratom egy cseppet sem hagyott alább, sőt, alig várom, hogy végre belevágjak ebbe az új életbe. Na de nem húzom tovább az idegeiteket, mindent megtudtok ha eljön az ideje. 

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - VKP Karácsony 2015

Idén, karácsony alkalmából Szilvi felvetette az ötletet, hogy mi lenne ha megajándékoznánk egymást a VKP mozgalom keretein belül. Mondanom sem kell, hogy sikert aratott a dolog, sokan jelentkeztek. Én is benne voltam a buliban :D Izgatottan vártam, hogy vajon kit ajándékozhatok meg, és ki lesz az aki nekem küld ajándékot. Én Vikit kaptam, a Családanyu blog íróját. Viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy engem olyan valaki kap, akivel így a virtuális térben, a blogger közösség által mélyebben is megismerkedhettem. Ő pedig nem más, mint Réka, a Habfürdő blog írója. Még örömtáncot is jártam a kaputól a lakásig, mikor megláttam a feladót. Borzasztóan boldog voltam, és kíváncsi, hogy mit is küldött nekem Réka. Most mindenki számít arra, hogy bemutatom a kis csomagomat, ám ez nem fog megtörténni még. Ugyanis elterveztem valamit, és amíg azt nem viszem véghez, addig bizony nem tudok beszámolni arról, hogy mit rejt az a gyönyörű doboz, amiben érkezett az én kis meglepim. De kárpótlásként itt egy fotó az én csodámról, a tartalmáról pedig később fogom majd kiegészíteni ezt a posztot. :) Azt azért mindenképp szeretném leírni, hogy hálás vagyok a sorsnak amiért engem Réka kapott :) Ölellek Réka :)

Bezárt lélek

Bezárt érzések. Bezárt fájdalom. Talán örökké így marad. Nem gyógyuló, heget hagyó sebek. Zokogásra ébredt éjszakák. Nem múló szorítás a mellkasban. Törött lélek. Pengeélen táncolás. Keserves könnyek naponta százszor. Felcsendülő, ismerős dal. Millió emléket rejtő képek és tárgyak. Tompa, kiüresedett tudat. Elernyedt, zsibbadt test. Üveges, üres tekintet. Szorító kéz. Csendes őrjöngés...

...mégsem feladás.

XMAS TAG - KARÁCSONYI FILMEK

Közeleg a Karácsony, és bár már október óta látok Mikulás csokikat, meg szaloncukrokat a boltok polcain -ami szerintem borzasztó kiábrándító- mégis december első napja számít talán az igazán karácsonyi készülődés kezdetének. Én már többször kifejtettem a véleményem a Karácsonyról, nem szeretem, nem tudom szeretni fogom-e valaha, az viszont a helyzet állása szerint biztos, hogy nem idén fogom megszeretni. Na de nem ez itt most a lényeg, hanem hogy a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége csoportban beszálltam egy játékba, miszerint mától kezdve december 24-ig minden nap lesz egy téma, amiről írni kell. Az első téma a karácsonyi filmek lesznek. Ha valami extrára, újdonságra vágysz akkor sajnos ki kell ábrándítsalak, rossz helyen jársz. Én ugyanis nem vagyok ilyen karácsonyi filmnézős típus, viszont amiket szeretek azok a jól megszokott, 100 éve játszott filmek. 

Liebster Award díjat kaptam

Már több mint egy hónapja kaptam a díjat, de csak most értem meg arra, hogy válaszoljak és megírjam a posztot. Köszönöm Nora's Diaries a kitüntetést. :) A szabályok úgy szólnak, hogy random tényeket kell megosztanunk magunkról, válaszolnunk kell a kérdésekre, amiket az a blogger tett fel akitől kaptuk a díjat, majd meg kell neveznünk 5 blogot és kérdéseket tenni fel. Nos, én nem adom tovább ha nem gond, mert majdnem minden blognál járt már a díj akinek adnám, plusz nem tudok most összehozni kérdéseket, sajnos nincs rá agykapacitás. I'm so sorry... Na de akkor jöjjenek a randomságok rólam és a kérdésekre adott válaszok. 

A nap bloggere

Nos, megint egy pici újdonság amit Suz'n Főni tervelt ki. Az MBBK csoportban tette közzé, hogy mit szólnánk ahhoz, ha minden nap lenne egy blogger, akitől lehet kérdezni, és ez a blogger majd egy bejegyzésben válaszol az összes kérdésre. Eddig már rengeteg jelentkezőt regisztráltunk és hát én voltam a leggyorsabb jelentkező, így enyém az első nap. Nagyon sok kérdés érkezett és mindegyik nagyon jó. Volt amelyik többször volt, de azokra csak egyszer válaszolok. Gondolkodtam rajta egy egészen rövid ideig hogy videó formájában válaszolok a feltett kérdésekre, de annyira utálom a hangom visszahallani, hogy egyelőre még nem vagyok felkészülve arra, hogy ezt így nyersen megosszam veletek.

Na de szerintem csapjunk is bele a lecsóba :D

Egy újabb kihívás :)

Nos, a Facebook néha átok, néha áldás. Nemrég azonban egy jó kis kihívásra bukkantam a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők csoportban. Egy 30 napos kihívásról van szó, de ezúttal nem egészséges életmód vagy testformálás a témakör. Inkább amolyan ismerd meg te is jobban magad és ha akarod hát oszd meg gondolataidat a blogon. Ha csatlakoznál (akár van blogod, akár nincs), akkor íme itt a lista, hogy az adott napon milyen témát is kell boncolgatnod. 

#The4WeekChallenge - az elbukás

Emlékszem mennyire bizonygattam, hogy na majd most én megmutatom és végigcsinálom. Röhej vagy Andrea, komolyan. Ha egy 2 napos hasfájás derékba törte azt, hogy véghez vigyem ezt a kihívást, akkor mit is akarok én az élettől? Nevetséges, komolyan. Na de még mielőtt itt élve elásnám magam, azt azért sikerült betartanom, hogy jó útra terelem eltévelyedett, sötét lelkemet. Eltelt egy hónap azóta, amióta felhagytam egy bizonyos életformával, és erre borzasztó büszke vagyok és jobban is érzem magam. Nem kell már az az élet, sőt talán soha nem is kellett volna. Persze utólag mindig okos az ember, amikor már a padlóról kapargatja össze magát, és igyekszik nem feladni, hanem a szarból megpróbál várat építeni. Én is jelenleg az építkezés fázisban vagyok. Sajnos az élet mindig bebizonyítja nekem, hogy mindig van lentebb, mindig tud mélyebbre lökni. A pofonok mintha egyre csak erősebbek lennének, és nem tudom még hányat bírok elviselni. De amíg viselem, addig itt vagyok és megyek tovább akkor is, ha nem érzem a lábam alatt a talajt. Pedig hányszor de hányszor végigfutott az agyamon az, hogy feladom a picsába az egészet és nem érdekel. Kábé tartott kettő percig amíg ezen gondolkodtam, majd egy képzeletbeli maflást adtam magamnak, mert meg vagyok én hülyülve? Dobjak el mindent amiért már megdolgoztam és hagyjam győzni a gonoszt? Frászkarikát. 

#The4WeekChallenge - #7thday

2015. szeptember 28-án vágtam bele csinos fejszémet egy nagy fába. Ha most olvasol itt először erről, akkor ide kattintva megtalálod a többi posztot is a témában. A régi motorosok meg tudják miről van szó. 

Nos, mivel letelt az első hét, így valamiképp összegezném, hogy mit is sikerült véghez vinnem, és mi volt amiben hibáztam. Az edzéseket becsületesen megcsináltam, szóval ez piros pont. A víz/tea ivást 2 alkalommal rontottam el, a bűnöm egy energiaital és tegnap kóla. Az angolozást is picit hanyagoltam, de valahogy nem kötötte le a figyelmemet az olvasás. Pedig muszáj csinálni, mert így nem jutok egyről a kettőre. A tápszer és tömegnövelő fogyasztását is betartottam, bár sajnos a tömegnövelőm elfogyott, szóval azt minél hamarabb pótolnom kell. Instagramon csináltam a fotókat, bár nem mindennap de sajnos még meg kell tanulnom meglátni a szép dolgokat az életben. A személyiségem formálása is döcögős. 

#The4WeekChallenge - #5thday

Hjézus, kihagytam két napot is a héten, de sebaj most itt vagyok. Aggodalomra semmi ok, csak az írást hagytam ki, a többi listapontot űzöm-hajtom. Na jó, az angolozást kicsit mellőztem, mert akkora pörgés volt most munka terén, meg az agyam is mindig máshol járt, úgyhogy az most kicsit elmaradt, de pótolom majd a hiányosságaimat. Edzés terén lenyomtam mind az 5 napot, nincs mese, tolni kell. Nagyon büszke vagyok magamra, mert bár ha létezne a káromkodásra valamilyen mérőeszköz, az tuti edzések végén kiakadna, viszont pár perc elteltével már el is száll ez a fajta dühöm és csak vigyorgok mint a vadalma, hogy a mai adagot is megcsináltam. Remeg olykor kezem-lábam, meg fáj mindenem és alig bírok felállni a földről, de érzem azt, hogy mekkora alázatot követel tőlem ez az egész. Ez pedig valami fantasztikus érzés. Legalábbis nekem az. 

#The4WeekChallenge - #2nd day

A mai napon folytatódott a 4 hetes kihívás, immár a második napomat is végig csináltam. Taps nekem. Na jó, csak egy fél taps, ugyanis bűnöztem... megittam egy energiaitalt. Szóval a mai víz/tea szabályom felborult kicsit, de ez legalább intő példa volt, hogy legközelebb ilyet nem szabad csinálnom. 

Na de, hogy kicsit javítsak az arányomon, el kell mondanom, hogy csatlakoztam egy kezdeményezéshez, amit a 'Hogyan legyek jó nő?' facebook oldalon találtam. Egy Lisa nevű nő inspirálta a csapatot, és az a lényege, hogy minden kedden csinos ruhába kell öltözni, megcsinálni a frizuránkat, sminkelni, ki mit szeretne. Majd készíteni egy fotót és feltölteni ezzel a taggel: #FightCancerWithFashion. Ha érdekelnek a pontos részletek ide kattintva elolvashatod. Ha van kedved csatlakozz te is, szerintem szép és nemes kezdeményezés, plusz a csinos megjelenésért járó bókok jót tesznek a léleknek :) 

#The4WeekChallenge - #1stday

Nos, amint az előző posztban olvashattátok belevágtam a #The4WeekChallenge néven futó kihívásba, amelyet Natinak köszönhetek. Számomra ez a 4 hét egy új élet kezdete, egy jobb, tudatosabb életmód kialakítása, és a személyiségem fejlesztése. Nyilván minderre nem elég csupán 4 hét, hiszen ezt folyamatosan csinálni kell, amíg csak bírja az ember erővel. Márpedig bírni kell.

De ez a 4 hét jó arra, hogy hozzászokjunk ezekhez a dolgokhoz, hogy beépítsük őket a napi rutinunkba. Úgy gondolom az embernek mindig vannak vágyai, álmai, céljai. Ezeket pedig csak úgy érheti el, ha kőkeményen megdolgozik érte. Én már az elejétől tudom, hogy nagyon nehéz időszak előtt állok, és a könnyeim legtöbbször nem azért fognak hullani, mert nem bírom megcsinálni a guggolásokat. A lelkemmel kell szembenéznem és tisztára mosnom azt. Ez pedig sírással fog járni, de ugyebár: 

„Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek.”